Országos gyásznap Oroszországban
Oroszországban országos gyászt tartanak a két tegnapi repülőgép-szerencsétlenség 89 áldozata emlékére. A moszkvai főügyész terrorakcióra gyanakszik.
Dátum: 2004-08-26 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:06.511681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-kaukázusi légiirányító központ ügyeletesének közlése szerint a két szerencsétlenül járt orosz gép közül a Rosztovnál lezuhant TU-154-es először rendkívüli helyzetet, tehát valószínűleg terrortámadást jelzett, majd 40 másodperc múlva eltűnt a radarernyőkről anélkül, hogy a legénységgel sikerült volna kapcsolatot létesíteni. Ezt a Rossziszkaja Gazéta című lap közölte, megerősítve ezzel a szocsi repülőtér főnökének hasonló információját, amelyet azonban valamiért eddig nem vettek a vizsgálatoknál figyelembe. A két orosz belföldi gép egyidejű katasztrófáját a független szakértők többsége egyértelműen összehangolt terrorakciónak tartja. A hivatalos szervek viszont egyelőre nem kötelezték el magukat, és minden lehetőséget vizsgálnak.
A szabadságáról visszatért Putyin elnök közben utasította a kormányt, hogy a repülőtéri biztonsági ellenőrzéseket a polgári szervektől vegye át a belügyminisztérium és máris rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Mégpedig nemcsak a repülőtereken, hanem magában Moszkvában, illetve Szentpéterváron is.
A lapok egyébként a korábbi nagyszabású terrorcselekmények körülményeit elemezve tipikus elterelő manővernek minősítik a légikatasztrófák előtt néhány órával történt robbantást egy moszkvai buszmegállóban.
radio.hu - fideszfrakcio.hu