Egy amerikai tábornok először ismerte be a fogolykínzást
Az Egyesült Államok fegyveres erőinek egyik tábornoka először ismerte be, hogy amerikai katonák iraki foglyokat kínoztak a Bagdad melletti Abu Graib börtönben. George Fay vezérőrnagy szerdán kijelentette: vádat emelhetnek egy ezredes ellen, aki a börtönben a katonai hírszerzés egységét vezette. Fay szavai akkor hangzottak el, amikor a Pentagonban előterjesztette jelentését.
Dátum: 2004-08-26 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:07.107772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lehet, hogy amit mondtam, keményen hangzik, de úgy vélem, hogy sajnálatos módon némely esetre nagyon is vonatkoztatható. "Volt ugyanis néhány eset, amikor kínzást alkalmaztak" - jelentette ki Fay. Közelebbről azonban nem határozta meg, hogy mit nevez kínzásnak. A jelentésből, amelyet Fay közösen dolgozott ki Anthony Jones altábornaggyal, kiderül, hogy a foglyok bántalmazásában több amerikai katona és biztonsági magáncégek több munkatársa vett részt, mint ahogy eddig ismert volt.
MTI - fideszfrakcio.hu