Nőtt a munkanélküliség
A foglalkoztatottak száma nem változott, az állástalanoké viszont 0,2 százalékponttal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint.
Dátum: 2004-08-26 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:07.489388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Idén május és július között 3 millió 894 ezer fő dolgozott Magyarországon, vagyis a munkavállalási korú népesség 63,7 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. A statisztikusok szerint a foglalkoztatottság az előző mért periódushoz képest nem változott.
A vizsgált időszakban az állástalanok száma 244 ezer volt, a munkanélküliségi ráta így 0,2 százalékponttal, 5,9 százalékra emelkedett. A ráta az időszak középső hónapjában a régi EU-tagországokban 7,9, a kibővített Unióban pedig 8,8 százalékos volt.
A munkanélküliek 45,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya 3,5 százalékponttal nőtt egy év alatt. A munkanélküliek 22 százaléka a 15-24 éves korosztályba tartozik - olvasható a KSH közleményében.
origo.hu - fideszfrakcio.hu