Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kostunica és Ljajic a magyarok lakta vajdasági városokba látogat

Vojislav Kostunica szerb kormányfő és Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter látogatást tesz azokban a vajdasági városokban, ahol magyarok elleni kilengések történtek.


Dátum: 2004-08-26 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:07.794921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újvidéki Magyar Szó című napilap csütörtökön azt írja, hogy Ljajic szerdán megbeszélést folytatott Kostunicával a vajdasági helyzetről, ezen belül a vajdasági magyarok helyzetéről, s megállapodtak abban, hogy a jövő hét elején ellátogatnak néhány olyan (vajdasági) városba, ahol incidensek történtek. "Világosan meg fogjuk mondani, hogy nem toleráljuk a nemzeti, a vallási és a faji gyűlölet egyik megnyilvánulási formáját sem, és hangsúlyozni fogjuk, hogy a kisebbségek és a helyhatóságok képviselőivel való folyamatos dialógus az egyetlen módja annak, hogy megoldjuk a problémákat" - mondta a találkozó után Ljajic.

Emlékezetes, hogy Kovács László magyar külügyminiszter július közepén Belgrádban járt, s Kostunica már akkor ígéretet tett neki, hogy a helyzet csillapítása végett személyesen is ellátogat a vajdasági magyarok lakta városokba.

Rasim Ljajic a közelmúltban több nyilatkozatában bírálta Budapestet, mert nemzetközi fórumok elé viszi a magyarellenes kilengések ügyét. A miniszter szerint ez rossz és hibás lépés lenne, mert csak tovább szítaná az ellentéteket a Vajdaságban és radikalizálná a helyzetet. Ljajic emlékeztetett arra, hogy Szerbia-Montenegró volt az egyetlen szomszédja Magyarországnak, amely konstruktívan állt hozzá a kedvezménytörvényhez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek