Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előrehozott választásokat sürget a Lakitelek munkacsoport

A Lakitelek munkacsoport szerint "a kialakult alkotmányellenes helyzet" előrehozott választásokat indokol - mondta az MDF-frakción belül, a demokrata fórum jelenlegi politikájával elégedetlen képviselőkből alakult csoport két tagja csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2004-08-26 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:10.349187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Gyurcsány Ferenc politikailag illegitim módon lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, tekintettel arra, hogy sem egyéni választókerületben, sem pártlistán nem szerezte meg a választók bizalmát, nem tagja az Országgyűlésnek" - mondta egybehangzóan Balsai István és Szászfalvi László.

A Lakitelek munkacsoport tagjai "Gyurcsány Ferenc jelölését minden szempontból, a magyar közjog és a demokratikus hagyományok vonatkozásában is" méltatlannak tartják.

Egy rendkívüli pártkongresszus jelölte ki az ország miniszterelnökét, holott "a választók június 13-án világossá tették, hogy új többséget és a jelenlegi parlamenti összetételtől eltérően a korábbi ellenzék vezette többséget kívánnának (...) az ország irányításában látni" - mondta Balsai István az európai parlamenti választások eredményére utalva.

Feltette a kérdést: van-e példa a modern demokráciákban arra, hogy kormányválság, miniszterelnök-csere esetén "előhúznak a kalapból egy olyan személyt", akit a választók nem is ismerhettek a választások időpontjában.

"Ez nem becsületes dolog" - mondta az ellenzéki politikus.

A munkacsoport képviselői javasolják, hogy haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások a jobboldali értékrendű pártok, a Fidesz, az MDF és a KDNP között a stratégiai és taktikai feladatok kijelöléséről és összehangolásáról.

"Tárgyaljuk meg a követendő és követhető stratégiát és taktikát (...), milyen teendőink vannak, milyen teendőink lehetnek az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, annak érdekében, hogy ne pártérdekek, különböző gazdasági érdekcsoportok akarata érvényesüljön (...), hanem valóban a nemzet érdeke, a magyar társadalom akarata" - mondta Szászfalvi László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek