Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verespatak: Különdíjat kapott az Új Eldorádó

A zsűri különdíjával jutalmazták Kocsis Tibor Új Eldorádó című dokumentumfilmjét a romániai Anonimul Nemzetközi Filmfesztiválon - tájékoztatta a Budapest Film csütörtökön az MTI-t. A múlt héten Sepsiszentgyörgyön megrendezett filmes mustrán, amely a híres bukaresti dokumentumfilm-fesztivál utódja, Magda Mihailescu filmkritikus, Andre Ceuterick, a Mons-i Filmfesztivál elnöke és Cornel Mihalache dokumentumfilmes ítélte oda a díjat a magyar rendezőnek.


Dátum: 2004-08-26 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:14.063815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 85 perces színes dokumentumfilm - amelynek rendezője, operatőre, forgatókönyvírója és producere is Kocsis Tibor, forgalmazója a Flóra Film International, illetve a Budapest Film - szeptember 30-tól lesz látható a mozikban.

Az Új Eldorádó a legrégebbi romániai települést, az 1872 éves Verespatakot (Rosia Montana) fenyegető kanadai beruházás veszélyeire hívja fel a figyelmet.

A Verespatakot övező hegyek 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejtenek, s a gazdag lelőhely tehetős külföldi vállalkozókat csábít a területre. A kanadai Gold Corporation Európa legnagyobb aranybányáját készül megnyitni a helyszínen, és ehhez le kívánja rombolni a példátlan építészeti értékű házakat, templomokat, temetőket, el akarja költöztetni a helyi lakosságot. A falvakat környező hegyeket 15 év alatt, naponta 20 tonna dinamittal eltüntetnék.

A terep előkészítése, a házak megvásárlása és ledózerolása már megkezdődött, jóllehet a Rosia Montana Gold Corporation még nem kapta meg az engedélyt a román kormánytól tervei megvalósítására.

A beruházás nyomán eltűnne a meseszép völgy, a tervezett bánya cianidtározójának esetleges nem megfelelő működtetése pedig a 2000-es tiszai ciánszennyezéshez hasonló méretű pusztítással fenyegetne. (A 800 hektáros tározóhoz 180 méter magas gátat akarnak építeni.)

Kocsis Tibor öt évig forgatta az Új Eldorádót, és elszántan küzd azért, hogy dokumentumfilmjének hatására fordulatot vegyen a Verespatakra tervezett kanadai projekt iránya, és a hatalmas beruházás, amely négy falu létét és lakosai sorsát fenyegeti, végül ne valósuljon meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek