Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

30 nap

A köztársasági elnök álláspontja szerint a miniszterelnök megbízatása 30 napos lemondási idő eltelte után szűnik meg. Ezért egyeztetést kezd a parlamenti pártok elnökeivel és frakcióvezetőivel, hogy a 30 nap elteltével mielőbb javaslatot tehessen az új miniszterelnök személyére - tájékoztatta Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke csütörtökön közleményben az MTI-t.


Dátum: 2004-08-26 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:14.658877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közleményben emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 25-én, délután juttatta el a köztársasági elnök hivatalába lemondását.

A köztársasági elnök álláspontja szerint ha a miniszterelnök és így a kormány megbízatása a miniszterelnök lemondásával szűnik meg, az alkotmány értelmében a köztárasági elnök feladata és felelőssége az új miniszterelnök személyére javaslatot tenni az Országgyűlésnek. A miniszterelnök megbízatása az alkotmány, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvény alapján 30 napos lemondási idő eltelte után szűnik meg - áll a közleményben.

"Ezért a köztársasági elnök megkezdi a parlamenti pártok elnökeivel és országgyűlési képviselőcsoportjaik vezetőivel a szükséges egyeztetést annak érdekében, hogy a miniszterelnök megbízatásának megszűnése, tehát a mai naptól számított 30 nap eltelte után mielőbb javaslatot tehessen az új miniszterelnök személyére" - írta az elnöki hivatal sajtófőnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek