KAMU-kormány: mindenki maradna a bankárkormányból?
A KArizmatikus MUltimilliárdos Gyurcsány Ferencnek ugyan még legalább 30 napja van megalakítani a KAMU-kormányt, Medgyessy bankárkormányának tagjainak többsége már bejelentette, hogy nem akar megválni a miniszteri bársonyszéktől.
Dátum: 2004-08-26 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:16.449799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI által csütörtökön elért jelenlegi kormánytagok nagy többsége úgy nyilatkozott: szívesen dolgozna tovább posztján egy Gyurcsány Ferenc vezette KAMU-kormányban.
A KAMU-kormány alternatívája
Kiss Alternatíva Péter, a bankárkormány fejének első helyettese felkérés esetén továbbra is vállalja a miniszterséget. A KAMU-kormány feje, Gyurcsány Ferenc már szerda este közölte: Kiss Pétert kívánja jelölni kancelláriaminiszternek.
Draskovics Népjóléti Tibor
Draskovics Népjóléti Tibor, egykori K and H-bankvezér, a bankárkormány fejének korábbi kabinetfőnöke, pénzügyminisztere is vállalná, ha a KAMU-kormány miniszterelnök-jelöltje megtisztelné azzal, hogy együtt kíván vele dolgozni a jövőben. "Szívesen folytatom ezt a munkát, amennyiben tudjuk folytatni azt a gazdaságpolitikát, amelyet elkezdtünk. (...) A mai beszélgetésünk Gyurcsány úrral ebben határozottan megerősített" - szögezte le az MTI-nek.
Kapcsoljuk a KAMU-kormány Csillagját
A kormányfőváltásban és autópálya-tenderben hivatalosan is elismert szakértő, Csillag Nyolcszázkilométerautópálya István gazdasági és közlekedési miniszter vállalná a tárca vezetését, ha ezzel a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is egyetért, s ha az a gazdaságpolitikai irány érvényesül az új kormány politikájában, ami az utolsó egy évben, de főként az elmúlt nem egészen fél évben, mert - mint mondta - "nekem Gyurcsány Ferenc dinamizmusa és elkötelezettsége (...) lett szimpatikus".
Egy villalakó vészjósló tömörsége
Juhász Villalakó Ferenc honvédelmi miniszter mindössze ennyit kívánt mondani az MTI érdeklődésére arra, hogy a KAMU-kormány tagja szeretne-e maradni, vagy Medgyessyvel megy ő (?): "a tárcavezetőkről szóló döntés a miniszterelnök-jelölt kezében van".
Bárándy Nemtalálkoztamkulcsárralnak fontos a jó társaság
Bárándy Nemtalálkoztamkulcsárral Péter igazságügyi (hazugság, bocsika) miniszter a felkéréstől, az igazságügyi reform anyagi támogatásától, illetve leendő minisztertársai személyétől (akárkivel nem ül le egy asztalhoz!) is függ, hogy vállal-e szerepet a KAMU-kormányban. "Engem vagy felkér a majdani miniszterelnök arra, hogy ugyan vállalnék-e már valamit, vagy sem. Ezt azért meg kell várni" - mondta, megjegyezve: tárcája tevékenységének vannak "bizonyos anyagi vonzatai", amik a kormányfő személyének változásával nem változnak meg.
Optimistán tömör Villalakó
Magyar Villalakó Bálint oktatási miniszter azt mondta: "Igen, a megkezdett reformokat szeretném folytatni."
Nem menne az Anti-patikus
Kökény Anti-patikus Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, aki az egészségügytől minden eddiginél több pénzt vett el, folytatná munkáját a KAMU-kormányban. "Ha ő felkér, akkor természetesen erre kész vagyok" - mondta, és nem kamuzott.
Sok jó lesz a jövőben, mondja Nincsagrárválság
Németh Nincsagrárválság Imre földművelésügyi és videkfejlesztési miniszter a következőket mondta: "Úgy gondolom, együtt tudok dolgozni Gyurcsány Ferenccel, és szeretném befejezni az európai uniós csatlakozási felkészüléssel elkezdett folyamatot. A jelenlegi nehezebb időszak után jó eredmények várhatók a mezőgazdaságban, remélem, ezeket a négyéves ciklus végén felmutathatom" - mondta, bár hozzátette: "senkinek sincs bérelt helye a kormányban".
Burány nem adja Szekeresnek
Burány Sándor, a bankárkormány foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztertől az MTI megtudta, eddig is komolyan vette miniszteri megbízatását, s ha Gyurcsány Ferenc számít munkájára a KAMU-kormányban, örömmel fog dolgozni kormányában.
Kakaóbiztos KAMU-kormányt a magyaroknak!
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a bankárkormány mintájára kakaóbiztossá változtatná a KAMU-kormányt is. Mint rámutat: "az SZDSZ már egyértelművé tette, hogy egyhangúlag támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké jelölését, így természetes, hogy felkérés esetén én is vállalnám a további kormányzati munkát". Ő hozzátette: "szívügyének tekinti" elősegíteni az információs társadalom magyarországi sikerét.
Az állatkert és a bankárkormánynál a KAMU-kormány sem rosszabb
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter továbbra is vállalná a tárca vezetését, mert "ugyanaz a koalíció, ugyanazok a célok".
Döntés előtt beszél
Göncz Kinga esélyegyenlőségi tárcanélküli miniszter később dönt; előbb egyeztet a kormányfő-jelölttel arról, hogy "milyen szerepet szán az esélyegyenlőségi területnek, milyen struktúrában gondolkozik".
Szifizma a KAMU-kormányban?
Tóth András, Medgzess Kulcsárral találkozó titokügyi politikai államtitkára szerint "ilyen kérdésre egyszerűen nem lehet válaszolni. Természetesen minden kérdésre akkor lehet válaszolni, amikor feltették az embernek, márpedig ilyen kérdés feltételére azt gondolom, hogy a leendő miniszterelnök jogosult. Ha ezt a kérdést fel fogja tenni, akkor meg fogom gondolni."
A bankárkormány feje, az exkém Medgyessy Péter szerda délután jelentette be: lemond kormányfői hivataláról. Az MSZP kongresszusa a KArizmatikus MUltimilliárdos Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert választotta miniszterelnök-jelöltnek aznap a kormányzó párt rendkívüli kongresszusán. Ha 30 nap múlva Mádl Ferenc államfő felkéri kormányalakításra, Gyurcsány Ferenc feladata lesz megnevezni a KAMU-kormány leendő minisztereit.
MTI - fideszfrakcio.hu