Olasz-izraeli-palesztin tárgyalások Riminiben
A közel-keleti rendezés előmozdításának lehetőségeiről folytatott csütörtökön eszmecserét Riminiben Franco Frattini olasz külügyminiszter izraeli és palesztin kollégájával. Nabíl Saat palesztin és Szilvan Salom izraeli külügyminiszter a népek barátsága erősítésének jegyében Riminiben rendezett, hagyományos katolikus találkozóra voltak hivatalosak. A katolikus béketalálkozót külön üzenetben köszöntette II. János Pál pápa Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájáról.
Dátum: 2004-08-26 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:17.031819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rimini vásárközpontban rendezett béketalálkozón Frattini kiemelte, hogy az izraeli és palesztin politikuson jelenléte és eredményes tárgyalása bizonyítja: a felek érdekeltek a rendezésben, és készek is tenni a közel-keleti problémák megoldása érdekében.
Habár nincsenek kész receptek, a szándék megvan, hiszen mindkét külügyminiszter elfogadta a rimini találkozóra szóló meghívást - hangsúlyozta az olasz diplomácia vezetője, aki szerint bátor lépésekre van szükség a tartós béke megteremtése érdekében, s a párbeszéd előmozdításában kiemelt szerepet játszhat az Európai Unió.
MTI - fideszfrakcio.hu