Székelyföld autonómiájáért - kerékpárral Hétfalutól Strassbourgig
Okos Márton 1989. június 4-én gyalog indult el Budapestről és Juhos Gáborral együtt 100 nap alatt 1600 km-t gyalogolt Párizsig az erdélyi falurombolás elleni tiltakozásképp, illetve az erdélyi magyarok helyzetének ismertetése érdekében. A Magyarok Világszövetségének erdélyi tisztségviselője most ismét útra kelt, hogy a Brassó melletti Hétfalutól Strassbourgig tartó kerékpárútja során ismertesse az erdélyi autonómi-törekvéseket, illetve az Erdélyben korábban létező autonómiformákat.
Dátum: 2004-08-26 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:17.666601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az aranybullától az Andreanumig" címmel erre az utazásra kiadott színes plakáton - amelyből az út során érintett települések templomaiban hagynak egy-egy példányt - kifejezett cél: autonómiákat a keresztény gyökerű EU alkotmányába!
Augusztus 25-én, csütörtökön este a hosszúfalusi Apor Vilmos püspök emlékét idéző római katolikus templomban Kovács Lehel MVSz-küldött, a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság elnöke volt a házigazdája annak a fórumnak, amelyet Okos Márton kerékpárútjának indulására szerveztek.
Kovács Lehel az MVSz elnökének nevében köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette az Aranybulláról, az Andreanumról és a kettős állampolgárságról beszélt. Saját kutatásaira támaszkodva számítógépes vetítéses előadást tartott az erdélyi szászok autonómiájáról. Ezt követően a jelenlévők megnézték a Bánk bán operafilmet.
A közel négy órás fórumot követően Okos Márton elmondta: "Úgy vagyok az autonómiával, mint Petőfi a respublikával".
Ma reggel Okos Mártont és a vele együtt kerékpározó Tóthpál Tamás MVSz-küldöttet, az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári munkatársát három cserkész kísérte Hosszúfalutól Prázsmárig.
Kovászna megye határán a kerékpározókat Balla Barna református lelkész, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke fogadta a Székely Nemzeti Tanács zászlójával, Sepsiszentgyörgyön pedig Gazda Zoltán színész, a helyi székely tanács képviselője, Gidófalván pedig a lelkipásztor.
A kerékpárút során egyes településeken fórumot tartanak az autonómiáról. Okos Márton elmondta, hogy Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak egyaránt meghívót küldött, amelyben az autonómiát támogató fórum-sorozaton való részvételre kérte a Fidesz politikusait. Mindkettőjük titkárságáról választ kapott, amelyben külföldi elfoglaltságra és az idő rövidségére hivatkozva távolmaradásukat tudatták és egyben sok sikert kívántak.
A kerékpárút székelyföldi szakaszának szervezője és résztvevője Borsos Géza, az MVSz elnökségének erdélyi tagja, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, akinek vezetésével Gyergyócsomafalváról is kerékpárosok indulnak Csíksomlyóra, ahol szombaton találkoznak az Alcsíkról érkező Okos Mártonnal.
Kolozsvár, 2004. augusztus 26.
VET Sajtószolgálat