Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rádió C, 88,8: megválasztották az ügyvezetőt

Egyhangú szavazással Zsiga Alfonzot választották két évre az első magyarországi roma rádióadó ügyvezetőjévé a Rádió C tulajdonosai - közölte egyikük, az Autonómia Alapítvány igazgatója pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2004-08-27 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:18.557352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Zsiga Alfonz igazából újságíró, roma médiamúlttal" - mondta Csongor Anna, hozzátéve, azt tapasztalták, az új ügyvezető élvezi a stáb bizalmát, emellett van terve az anyagi gondokkal küszködő médium válságkezelésére. Elmondása szerint a döntést előző napi, késő estébe nyúló ülésükön hozták meg.

A Rádió C tulajdonosai első körben augusztus 10-én tettek - sikertelen - kísérletet ügyvezető-választásra; akkor hallgatták meg a pályázaton indult 27 jelentkező közül azt a kilencet, akinek elképzeléseit elfogadhatónak tartották.

Június végén tették közzé az ország első, Budapesten működő roma adójának tulajdonosai a Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetői posztjára kiírt pályázatot, miután Mark West ügyvezető és Daróczi Dávid főszerkesztő május elején mondott le alig egy hónapig betöltött posztjáról, mivel nem sikerült megegyezniük a médium tulajdonosaival a rádió megújításának mikéntjéről.

A Magyar Rádió és a Rádió C

Az adó vezetéséhez közel álló, neve mellőzését kérő forrás akkori közlése szerint sürgetővé teszi a Rádió C-nél a személyi kérdések rendezését az a tény is, hogy a médium legfontosabb kereskedelmi partnere - a Magyar Rádió - a két vezető lemondása miatt nem folytatta május elején a két társaság közötti együttműködés meghosszabbításáról szóló tárgyalásokat.

"Akkor lehet majd újragondolni, hogy tud-e segíteni a Magyar Rádió, ha lesz stabil menedzsmentje és kialakult műsorszerkezete a Rádió C-nek" - közölte Morvai Katalin, a közszolgálati médium kommunikációs vezetője június közepén az MTI-vel.

"Nagyon nagy érvágás lenne a számunkra, ha nem sikerülne ismét megállapodnunk" - mondta a két médium együttműködéséről neve mellőzését kérve a Rádió C egyik vezetője akkor. (Sajtóhírek szerint a roma rádió bevételének addig mintegy fele származott a közszolgálati médiummal kialakított együttműködésből.)

A Magyar Rádió tavaly április 29-én kötött egy évre szóló szerződést az akkor komoly anyagi gondokkal küszködő Rádió C-vel arról, hogy a közszolgálati médium meghatározott rendben műsorokat vásárol partnerétől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek