Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Karizmatikus Multimilliárdos már fenyeget

Az Este című műsorban a nem az emberek, hanem zárt ajtók mögött, pártkongresszuson megválasztott multimilliárdos lízingszocialista bevallotta: lesz köze a 2005-ös költségvetéshez. Ezen kívül megfenyegette a nem baloldali sajtót. Terjedni kezd a Gyurcsány-féle agresszió?


Dátum: 2004-08-27 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:18.877258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még meg sem alakult a KAMU-kormány, de Gyurcsány Ferenc már most bejelenttette, szeretné, ha a 2005-ös pénzosztásban nagy súlya lenne a szavának.

Gyurcsány-költségvetés lesz a 2005-ös, mert ő nagyon legitim

"Azt hiszem, hogy arra számíthatok a következő hetekben is, hogy politikailag minden fontos kérdésben az a vélemény, amit én képviselek, az több lesz, mint egy kormánytagnak a tizenegynéhány közül" - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Este című műsorában arra a kérdésre válaszolva: hogyan tudja befolyásolni a jövő évi költségvetést, amelyet még Medgyessy Péter készít elő. Hozzátette: "azért is, mert az én szándékaim, véleményem, politikai ideáim mögött ott van egy nagyon erős legitimáció, biztatás, támogatás".

"Nem fogom megengedni"

A kormánynak az a célja, ha valóságosnak tűnő gyanú árnyéka vetődik egy olyan ügyre, amelyben az adófizetők forintja van, akkor ne maradjon tétlen - mondta Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre: megnézi-e, hogy az M6-os körül kialakult pletykáknak van-e valóságalapja. - Ha a legnagyobb ellenzéki párthoz közel álló napilap elkezd sustorogni, akkor ez önmagában nekem nem elegendő. Nem fogom megengedni, hogy széjjelszedjék azokat, akik arra vállalkoznak, hogy együtt kormányoznak. Nem fogom megengedni, hogy gyanúba keverjenek mindenkit, aki nem úgy viselkedik, ahogy ők szeretnék, mert akkor az ellenzék kormányozna, és nem mi - tette hozzá.

MTI - MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek