Demszky oszlatna
Önkényes lépés lenne az önkormányzat közbeszerzési bizottságának feloszlatása, melyre Demszky Gábor főpolgármester tett javaslatot a közgyűlésnek - közölte fővárosi közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciójának vezetője pénteken Budapesten.
Dátum: 2004-08-27 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:22.187294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor megerősítette (korábban jelzett szándékát), és már a közgyűlési előterjesztések között is megjelent az a szándék, hogy fel akarja oszlatni a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottságát - mondta sajtótájékoztatón Kupper András. Hozzátette: Felháborító, példátlan és önkényes Demszky Gábor javaslata, a főpolgármester összezavarodott, mert ez a lépés nincs összhangban korábbi demokratikus ellenzéki szerepével. Hogyan juthat el Demszky Gábor, akit korábban gumibotokkal vertek a demokratikus ellenzéki szerepvállalásáért, oda, hogy majdnem gumibottal veri szét a demokratikusan megválasztott testületeket? - vetette fel a politikus. Emlékeztetett, a közbeszerzési bizottság feloszlatásának szándékát azt követően fogalmazta meg a városvezető, hogy a testület nem tudott határozni egy közterületi lámpabeszerzési ügyben, és a döntés meghozatalát a főpolgármesterre bízta.
Kupper András egy, az SZDSZ korábbi kampányában használt "Lop - STOP"- feliratú táblát a magasba emelve közölte: legyen vége a városházán a gyanús ügyleteknek, legyen vége annak, hogy a demokratikusan megválasztott közbeszerzési bizottságot fel akarja oszlatni, és legyen vége a fővárosban a lopásoknak is.
MTI - fideszfrakcio.hu