Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milyen hazugságok vannak még?

Paap János a környezetvédelmi miniszterhez intézett kérdésében emlékeztetett az elmúlt hetek szomorú történéseire: a dorogi égető tevékenysége kapcsán beszennyezték a Dunát és az ivóvíz bázist veszélyeztették. Kibővítették a győri hulladékégetőt a helyiek tiltakozása ellenére, velük való érdemi tárgyalás nélkül, miközben ismét beteg őz tetemet találtak az égető közelében. Felrobbant a törökbálinti petárdaraktár. Gyömrőn vegyi anyag szivárgott. Mosonmagyaróváron az üzemi vörösiszap tárolót akarták kibővíteni veszélyes hulladéklerakóvá.


Dátum: 2004-08-27 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:23.675194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek mind arra mutatnak rá, hogy sok minden nincs rendben a környezetvédelem terén. Igaz ez a törvények, rendeletek vonatkozásában, de az ezeket végrehajtó hatóságok tevékenysége terén is. Egyszerre jelentkezik a jogszabályi űr, a jó jogszabályok rossz - lobbiérdekeket kiszolgáló - alkalmazása, az átszervezések logikátlan, hosszú és elvtelen megvalósítása. Tetézi a bajt a szervezeti átalakulás során a vízügy kettéválasztása, aminek az lett a következménye, hogy a hatóság és a kárelhárítás külön utakon jár.

A baj nem jár egyedül, hiszen elvonás vár a minisztériumra, ami akár még az eddigi tevékenységet is megbéníthatja. Így aztán legközelebb Miniszterelnök Úr már nagy hazugságokról nyilatkozhat. Vajon hogyan kell értelmezni Miniszterelnök Úr azon kijelentését, hogy fel kell számolni a kis hazugságokat? És mi lesz a sima hazugságokkal, nem is beszélve a nagyokról?

A környezetterhelők - ha már nem tájékoztatják az érintetteket - ellátják-e információval az önkormányzatokat? Többek között az általuk folytatott tevékenységről, az általuk használt anyagokról, a kárelhárítás tervéről, az esetlegesen fellépő gondokról és még sorolhatnánk?

Vajon a bírságokat kell-e emelni - azt is - vagy inkább megfelelő jogszabályokra és azok betartatásra van szükség?

Az Ön szavai szerinti "lopakodó katasztrófák" felszámolására, de leginkább megelőzésre mit terveznek?

Mikor lesz végre rend - hazugságoktól mentesen - a környezetvédelem és vízügy terén, hogy mindenki élvezhesse az egészséges környezethez való jogát?

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek