Demszky vagyonnyilatkozata és a valóság
Az elmúlt hetekben a sajtónak bőven adott témát Budapest főpolgármesterének vagyoni helyzete. A Demszky Gábor által nyilvánosságra hozott, vagyonnyilatkozatnak nevezett dokumentumban is furcsa ellentmondásokra bukkanhatunk. Szijjártó Péter azt kérdezte Draskovics Tibortól, hogy kezdeményez-e az APEH-nél vizsgálatot Demszky vagyongyarapodása ügyében.
Dátum: 2004-08-27 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:24.256977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Valószínűleg miniszter úr is értesült róla, hogy a főpolgármester milyen változatos ingatlanportfolióval rendelkezik, amelynek három budakeszi ingatlan is részét képezi: egy 171 négyzetméteres ingatlan fele, egy 57 négyzetméteres társasházi lakás és egy 142 négyzetméteres ingatlan egynegyed része. Emellett a főpolgármester úr két éve egy 132 négyzetméteres nyaralót is vásárolt a horvát tengerparton, és az idén egy kilencven négyzetméteres, szintén horvátországi ingatlannal bővítette vagyonát - mondta el Szijjártó Péter.
Ha megnézzük a főpolgármester házi költségvetésének bevételi oldalát, kiderül, hogy Demszky Gábor bruttó 161 forintos főpolgármesteri fizetéséből és 201 ezer forintos költségtérítésből él, amiből ha levonjuk az adósságok törlesztését és a fizetendő tartásdíjat, akkor azt látjuk, hogy ez az ingatlanvagyon elég nehezen volt kigazdálkodható. A vagyonnyilatkozat és Demszky Gábor vagyoni helyzete ismeretében kezdeményezi-e miniszter úr az APEH-nél a főpolgármester adóbevallásának vizsgálatát - kérdezte a képviselő Draskovics Tibortól.
Draskovics Tibor válaszában kijelentette, hogy nem kezdeményez ilyen eljárást, mert ez az adóhatóság feladata.
Szijjártó Péter elmondta, hogy nem azt kéri a pénzügyminisztertől, hogy avatkozzon be az adóhatóság munkájába, amit ez a kormány egy törvénytelen adatmásolás révén már megtett, hanem arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen jövedelemből miként lehet ekkora vagyont felhalmozni.
fideszfrakcio.hu