Draskovics távozik - Jöhet Bokros?
A Magyar Nemzet úgy tudja, Draskovics Tibor jelenlegi tárcavezető két-három héten belül távozhat, miután tájékoztatást ad a költségvetés valós helyzetéről. Információk szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelölt minden bajért elődjét, Medgyessy Pétert és embereit teszi majd felelőssé.
Dátum: 2004-08-27 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:25.403646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két-három héten belül távozhat Draskovics Tibor pénzügyminiszter, miután tájékoztatást ad a költségvetés valós helyzetéről - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: a miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány Ferenc tiszta helyzetet szeretne teremteni, taktikája szerint a rossz gazdasági helyzetért elődjét, Medgyessy Pétert és annak embereit hibáztatja majd.
Draskovics utódja Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke vagy Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter lehet, de értesülések szerint a szocialisták Veres Jánost, a tárca jelenlegi államtitkárát szeretnék látni a pénzügyminiszteri poszton. A lap úgy tudja: Gyurcsány már konzultált mind Surányival, mind pedig Bokrossal.
Az államháztartás idei GDP-arányos hiánya a legjobb esetben is 5 százalék körül alakulhat, szemben a tervezett 4,6 százalékkal. A Pénzügyminisztériumból származó információk szerint a deficit akár 6,5 százalékra is felszökhet. A hiány nagysága az ÁFA-bevételek alakulásától függ, a lap értesülései szerint az APEH ezzel kapcsolatban pesszimista. A Magyar Államkincstár már hetente ellenőrzi a tárcák kifizetéseit - azt akarják megelőzni, hogy a minisztériumok pénzei (az úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzatok) már októberre elfogyjanak.
mno.hu - fideszfrakcio.hu