Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dávid szerint Balsainak magánvéleménye van

Dávid Ibolya MDF-elnök szombaton Debrecenben "magánvéleménynek" titulálta országgyűlési frakciótársa, Balsai István korábbi állásfoglalását, miszerint Gyurcsány Ferenc illegitim kormányfőjelölt, mert sem egyéni választókerületben, sem listán nem került be a parlamentbe.


Dátum: 2004-08-28 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:27.177031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az MDF álláspontját, az elnökség, a választmány, a többség álláspontját képviselve mondom, hogy Balsai István megnyilatkozása magánvélemény" - mondta az MDF országos választmányi ülésének helyszínén az MTI-nek adott nyilatkozatában Dávid Ibolya.

Az MDF-frakción belül, a demokrata fórum jelenlegi politikájával elégedetlen képviselőkből alakult Lakitelek munkacsoport nevében Balsai István, az Antall-kormány igazságügy-minisztere csütörtökön azt is elmondta: "a kialakult alkotmányellenes helyzet" előrehozott választásokat indokol.

Dávid Ibolya szombaton kijelentette: "jogi értelemben nem beszélhetünk előrehozott választások lehetőségéről". Hangsúlyozta, az MSZP-SZDSZ többség hitet tett amellett, hogy végigviszi a parlamenti ciklust.

Az MDF elnöke, aki az Orbán-kormányban az igazságügyi tárcát vezette, a Medgyessy Péter miniszterelnök lemondását követően kialakult helyzetről azt mondta: az államfő a kormányalakítási megbízáskor mindig a kormányzáshoz szükséges többséget veszi figyelembe, mint azt Mádl Ferenc már többször kinyilvánította.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek