Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lungo Drom: romlik a cigányság helyzete

A Lungo Drom elvárja az új kormánytól, hogy haladéktalanul készítse el a cigányság hazai és EU-integrációs felzárkóztatási programját. Erről rendkívüli országos tanácskozását követően tájékoztatta az MTI-t a szervezet közleményben. Javasolják, hogy a kormány megalakulása után hívja össze a meghatározó cigányszervezeteket, és bevonásukkal jöjjön létre egy konzultatív testület.


Dátum: 2004-08-28 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:27.884381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ennek segítségével elkészülhet az a stratégiai program, aminek megvalósításával a magyarországi cigányság is élvezheti az Európai Unióhoz való csatlakozás előnyeit - teszik hozzá a Farkas Flórián Lungo Drom-elnök által jegyzett közleményben.

Közlésük szerint a cigányság helyzete még az európai parlamenti választások óta is tovább romlott: "erősödött a munkanélküliség és a cigánysággal szembeni diszkrimináció, nőtt a tanulási egyenlőtlenség, a takarékossági intézkedések pedig mintegy 400 millió forinttal sújtják a cigány fiatalokat".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek