Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos református tanévnyitó ünnepség Mezőtúron

A mindenáron való önmegvalósítás káros voltára, valamint az igazság és a hamisság éles szétválasztásnak fontosságára hívták fel a figyelmet az országos református tanévnyitó ünnepség szónokai szombaton Mezőtúron, az idén 475 éves Szegedi Kiss István református középiskola és kollégium székhelyén.


Dátum: 2004-08-28 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:28.212306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testvériskolák küldöttségeit is befogadó református templomban Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében "az őrült önmegvalósítás tébolyának" veszélyeiről szólt a fiataloknak, arról, hogy az önmegvalósító, ha kell, mindenkin, így szülein, tanárain is átgázol, csak hogy célját elérje. Arról igyekezett meggyőzni az egybegyűlteket, hogy "vállalják az önfeláldozás boldog örömét", még akkor is, ha ez manapság nem számít korszerű gondolatnak.

Nagy Sándor főgondnok, a zsinat világi elnöke az emberiség nagy problémáiról, a túlnépesedésről, az energiaforrások csökkenéséről, a háborúkról, a gazdagok és szegények közötti különbség növekedéséről beszélt, kiemelve: ezeket a problémákat a ma ifjúságának kell majd megoldani, és "ez nem megy lezser megközelítési móddal".

A világ veszélyei között megemlítette, hogy már nemcsak az erkölcsök, hanem az értékek válságát is éljük, "egyébként hogyan fordulhatna elő, hogy ugyanazt a hazai gazdaságot az országért felelősök egyik tábora (...) válságban, a másik pedig felvirágzásban látja, illetve akarja láttatni".

Ilyen helyzetben "még nagyobb jelentősége van annak, hogy az egyházi iskolákban (...) az igazság és a hamisság megkülönböztetése ne legyen bizonytalan, és ehhez nemcsak hiteles tanárok, hanem hiteles diákok is kellenek" - tette hozzá. Elmondta: a 2004/2005-ös oktatási évben az országban már meglévő 135 református oktatási-nevelési intézmény mellé további hét társul.

Papp Kornél zsinati oktatásügyi irodavezető kijelentette: remélték, hogy az állami oktatásügy képviseletében egy közéleti személyiség közvetíti majd számukra, célkitűzéseiket, munkájukat figyelemmel kísérik, elismerik, fontosnak tartják. "Erre idén először nem került sor" - fűzte hozzá.

Elmondta azt is: noha a vonatkozó jogszabály nem változott, az Oktatásügyi Minisztérium 2003-ra már nem folyósította a református intézmények számára a gyerekek korai fejlesztésére, gyógypedagógiai ellátására járó kiegészítő támogatást.

Mivel "egyházunk oktatásügyi vezetésének egyeztetési szándékát elutasították, a Magyarországi Református Egyház (...) a magyar igazságszolgáltatáshoz fordult keresetével a sajátos nevelési igényű gyermekek és szüleik nevében" - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek