Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emelkedhet a villany ára, a gázért is többet kell majd fizetni

Várhatóan emelik a földgáz hatósági árát, ezt pedig az áram árának emelése követheti. A dupla emelésre már ebben az évben számíthatunk. Ha a közeljövőben emelik meg a tarifákat, megugorhat az egész éves infláció is.


Dátum: 2004-08-28 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:35.079002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elkerülhetetlennek látszik az energiahordozók áremelése, mivel az idei hatósági árakat a jelenleginél jóval alacsonyabb olajárakkal kalkulálva számították ki - jelentette ki a Világgazdaságnak Varró László, a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezető közgazdásza.

Ismeretes, a gáz ára kilenc hónapos csúszással követi a kőolaj ármozgását. A cikk szerint a jelenlegi hatósági árak 32,5 dolláros hordónkénti nyersolajárig nyújtanak fedezetet az oroszországi gázimportra, márpedig a piacon régóta jóval e fölött kötnek üzletet a fekete aranyra. Az első félévi, viszonylag alacsony olajárak és a dollár forinthoz viszonyított esése miatt a Molnak ebben az időszakban 13 milliárd forintos többleteredménye keletkezett a gázüzletágban. Ezt elhatárolták ugyan, de Varró szerint a jelenlegi olajárszint mellett ez a pénz négy-öt hónap alatt elolvadhat, így akár már az idén megdrágulhat a gáz - annak ellenére, hogy gázáremlés általában júniusban és januárban "esedékes". A MEH vezető közgazdásza figyelmeztet: mivel a magyarországi áramtermelő erőművek negyven százaléka gázzal működik, a tüzelőanyag drágulása miatt az áram hatósági ára is feljebb kúszhat.

Az áremelés evidensen pluszterheket ró az amúgy is óriási közüzemi hátralékokat felhalmozó háztartásokra, de felboríthatja az idei inflációs várakozásokat is.

Erdősi Csaba, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek