Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zalaegerszegi hűtőháztűz: lánctalpas vágógéppel gyorsítják a munkát

Nagy teljesítményű lánctalpas vágógépet szállítottak a zalaegerszegi hűtőházban keletkezett tűz helyszínére az öt napja tartó oltási és kárelhárítási munkálatok gyorsítása érdekében - tájékoztatta vasárnap az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t.


Dátum: 2004-08-29 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:38.706855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobson Tibor elmondta: a 100 tonnás berendezést reggel helyezték üzembe, s azóta jelentősen meggyorsult az üzemcsarnok leomlott acélszerkezetének bontása.

Ahhoz, hogy a tűzoltók hozzáférjenek a még égő részekhez, szinte az egész épületet el kell bontani, az ott tárolt anyagokat pedig ki kell rakodni - tette hozzá Dobson Tibor. A tönkrement, veszélyes hulladéknak minősülő élelmiszert egy ideiglenesen kiépített úton szállítják el, majd ártalmatlanítják.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője elmondta: jó esély van arra, hogy vasárnap elérjék a tűz gócpontját, de a lángok végleges elfojtása tovább is eltarthat. A kibontott fémhulladékot présgéppel tömörítik, hogy ne akadályozza a munkát.

Senkó Zoltán közlése szerint ugyancsak nagy erőkkel dolgoznak a tűz martalékává lett 10 ezer tonnányi kacsa maradványainak elszállításán. Mint mondta: a legutóbbi döntés értelmében a szerves anyagokat egyelőre a városi hulladékdepónia mellett kialakított átmeneti lerakóban helyezik el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek