India sikeres rakétakísérletet hajtott végre
Sikeres kísérletet hajtottak végre vasárnap Indiában Agni II. közepes hatótávolságú rakétával, amely nukleáris robbanótöltetek célba juttatására is alkalmas. A 20 méter hosszú és 16 tonnás ballisztikus rakétát a kelet-indiai Orisza államban próbálták ki, az eseményen részt vett Pranab Mukherdzsi védelmi miniszter és több mint 100 tudós - közölte az újdelhi védelmi minisztérium.
Dátum: 2004-08-29 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:38.999227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A föld-föld rakéta 2000 kilométeres körzetben képes pusztítani, ez volt a harmadik kísérlet ezzel a típusú fegyverrel. Az Agni II. ezer kilogramm súlyban képes hagyományos vagy nukleáris robbanófejek célba juttatására.
MTI - fideszfrakcio.hu