Megnyílt a VII. Zsidó Nyári Fesztivál
Öröm és bánat - ekként fogalmazta meg az idei, VII. Zsidó Nyári Fesztivál üzenetét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója az egyhetes multikulturális seregszemle vasárnapi, fővárosi megnyitóján.
Dátum: 2004-08-29 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:39.654018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Öröm, hogy ünnepelhetjük a zsidó kultúra ünnepét, az európai zsidó kultúra napját, és bánat, mert ez az év a holokauszt 60. évfordulója - mondta Zoltai Gusztáv, a Zsidó Könyvnapok helyszínén, Wallenberg-emlékparkban.
"A fesztivál üzenete, hogy minden tehetségünket, tudásunkat, apáink bölcsességét továbbadjuk gyermekeinknek nemzedékről nemzedékre" - tette hozzá. Zoltai Gusztáv kiemelte, hogy a zsidó vallás alapköve és fennmaradásának alapja a hagyomány ápolása.
"Szeretnénk és kívánjuk, hogy érvényesüljön a kultúra integráló szerepe és egyetértést hozzon az emberek között a mindennapokban, a cselekvésben" - mondta.
"Győztünk, győztünk, győztünk" - jelentette ki Glatz Ferenc, az esemény fővédnöke, magyarázatként hozzátéve: győztek, akik hittek a magyar nemzet józanságában és a magyarországi zsidóság önmagát újrateremtő erejében.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történelemtudományi Intézetének elnöke mérföldkőnek nevezte az idei évet, hangsúlyozva, hogy a holokauszt 60. évfordulója és Magyarország európai uniós csatlakozása alapvetően határozta meg mind a magyar nemzeti gondolkodás történetét, mind pedig a zsidóság sorsát.
"Ez a nép tizenvalahány év után visszatalált a maga ősi, ezeréves egészséges nemzeti gondolkodásához (...), tudomásul vette, hogy még ha van is benne esetleg fenntartás más vallásúakkal, más szokásrendűekkel szemben, ez érték, nem pedig kirekesztésre való alap" - közölte Glatz Ferenc.
Az MTA korábbi elnöke kiemelte, a nemzeti kultúrának szerves része volt, és szerves része kell, hogy legyen ismét a zsidó kultúra. Közlése szerint az új, európai uniós magyarságnak nincs más válaszútja, csakis a türelem és a nyitottság. "Vagy együtt, vagy sehogyan, ez a XXI. század parancsa, és erre a parancsra ébreszt rá bennünket az európai uniós csatlakozás" - mondta Glatz Ferenc.
Schiffer János főpolgármester-helyettes a Zsidó Könyvnapok programját megnyitva arról szólt, hogy az idei fesztivál örömre, jókedvre, elmélyültségre ad lehetőséget.
"Nem kell félnie azoknak az embereknek, akik ide jönnek. Nem kell félniük Budapesten, Magyarországon azoknak, akiknek más a bőrszínük, más a vallásuk, más a gondolkodásuk, mint a többieknek" - mondta.
A megnyitón elhangzott, hogy a Dohány utcai Zsinagóga árkádjai alatt a régi pesti zsidónegyed értékeinek megőrzéséért szót emelő ÓVÁS! egyesület fotókiállítása látható. Az ünnepségen Máté Gábor színművész felolvasta Konrád György ez alkalomra írt szövegét, amely egyebek mellett azt tartalmazza: "Tartozunk önmagunknak és az árnyaknak egy olyan felújított városrész megalkotásával, amely a benne élőknek otthonos. De csendes tisztelgésnek is tekinthető a hajdan itt éltek emléke előtt".
A fesztivál programjában zenei, képzőművészeti, filmes, irodalmi és gasztronómiai rendezvények egyaránt szerepelnek. Az események sorában lesz kántor koncert, Latabár-filmhét, operaelőadás, orgonahangverseny és számos kiállítás.
Hétfőn Herzl Tivadar, a zsidó állam megálmodója halálának 100. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás a Zsidó Múzeumban.
A könyvnapokon mintegy harminc kötetet vonultatnak fel a Wallenberg-emlékparkban, ahol a Szochnut szervezésében oklevelet állítanak ki mindazoknak, akik Izrael ide elhozott földjére lépnek, azaz ily módon jelképesen jártak a Szentföldön.
Az érdeklődők egy kérdőívet kitöltve a valóságban is ellátogathatnak Izraelbe, hiszen a játékon egy szentföldi út a főnyeremény.
MTI - fideszfrakcio.hu