Volkswagen: béremelés a dolgozóknak, semmi a vezetésnek
A jövőben is várhatók dolgozói tiltakozási akciók a Volkswagennél, a fémipari dolgozók szakszervezete négy százalékos béremelést szeretne, a vállalat vezetése viszont arra az esetre ígéri a munkahelyek megmaradását, ha a munkavállalók elfogadják a bérek szintenmaradását.
Dátum: 2004-08-29 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:39.947583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezetés olyan ajánlatot tett, miszerint két évre befagyasztaná a saját javadalmazását, ha a dolgozók is vállalják a megszorításokat. Ezt azonban a szakszervezetiek még pénteken elutasították.
A szakszervezeti tárgyalóküldöttség egyik vezetője a "Welt am Sonntag" című lapnak a hét végén azt nyilatkozta, hogy még korai egy esetleges sztrájkról spekulálni, de a nyomásgyakorlás lehetőségét nem zárta ki.
MTI - fideszfrakcio.hu