Elhunyt Laura Branigan
Elhunyt Laura Branigan amerikai popénekesnő, aki 1982-ben Gloria című dalával aratott hatalmas sikert. Az énekesnő 47 éves volt és agyi értágulat okozta halálát - közölte vasárnap az énekesnő fivére. Laura már hetek óta gyötrő fejfájásról panaszkodott barátjának, az orvosok azonban nem fordítottak megfelelő figyelmet panaszára - mondta Mark Branigan.
Dátum: 2004-08-29 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:40.536766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Védjegyének számító nagy sikere, a Gloria bemutatkozó albumán szerepelt. A dal 36 héten át vezette a pop sikerlistákat és Grammy-díjra is jelölték. Kedvelt slágere volt és a listák élére került a How I Am Supposed To Live Without You, de a közönség kedvence lett a Solitaire és a Self Control is. A hetvenes évek végén Leonard Cohen kanadai énekessel együtt turnézott Európában.
A színésznőként kezdő Laura Branigan gyakran szerepelt a televízióban, dalait hallani lehetett a Flashdance és a Szelleműzők című filmekben.
MTI - fideszfrakcio.hu