Republikánus elnökjelölt-állító pártkonvenció a terror elleni harc jegyében
George Bush amerikai elnök államférfiúi képességeit, a terrorizmus elleni háborúban tanúsított vezető szerepét állítja reflektorfénybe a Republikánus Párt hétfőn New York-ban kezdődő négynapos jelöltállító kongresszusán. A küldöttek csütörtökön hivatalosan is elnökjelöltjüknek választják Bush elnököt.
Dátum: 2004-08-29 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:41.445049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szónokok az elnököt állhatatos és következetes vezetőként mutatják be és kevés szó esik majd az iraki háborúról, amelyben az elesett amerikai katonák száma az ezerhez közelít, vagy a amerikai gazdaság állapotáról, mivel a legfrissebb adatok szerint nőtt a szegénységi küszöb alatt élő, illetve az egészségbiztosítással nem rendelkező amerikaiak száma.
Bush elnök szombaton úgy nyilatkozott, hogy Irakban ugyan nem találtak tömegpusztító fegyvereket, Szaddám Huszein exelnök rezsimjének azonban megvolt a képessége ilyen fegyverek előállítására és ezt a tudást átjátszhatta volna az ellenségnek. Az elnök csütörtökön egy lapinterjúban elismerte, hogy rosszul mérte föl, milyenek lesznek az állapotok Irakban egy gyors katonai győzelem után és hogy nem számított a 17 hónapja elhúzódó gerillaharcra. Fehér házi források szerint Bush elnök a konvención hangsúlyozni fogja, hogy minden Irakkal kapcsolatos tévedés elhalványul amellett, hogy a világ megszabadult egy szörnyű diktátortól. A Time hírmagazinnak adott interjújában az elnök a terrorizmus elleni háborúban játszott szerepéről így nyilatkozott: "Nem vagyok történész, én az a fickó vagyok, aki a történelmet csinálja." A Gallup felmérése szerint az amerikaiak 54 százaléka véli úgy, hogy a terrorizmus elleni harc irányítása Bushnál van jobb kezekben, míg Kerryről ezt 38 százalékuk gondolja.
A hét végén folyamatosan érkeztek New Yorkba a küldettek és a meghívott vendégek, számukat a hozzátartozókkal, a tanácsadókkal és más kísérőkkel együtt mintegy 50 ezer főre becsülik.
A kongresszust Manhattan szívében rendezik meg, a sportrendezvényeknek és koncerteknek otthont adó Madison Square Garden kör alakú csarnokában, amely néhány kilométerre van a "ground zerótól", a Világkereskedelmi Központ 2001. szeptember 11-én porig lerombolt ikertornyának a helyétől, és csak egy rövid sétára az Empire State Buildingtől, amely a közel 3000 életet kioltó terrortámadások óta ismét a Hudson parti nagyváros legmagasabb épülete. A konvención sok utalás lesz az évfordulójához közeledő szeptember 11-re.
A szervezők szerint a konvenció egy mérsékelt párt képét fogja mutatni, a küldöttek ugyanakkor sokkal konzervatívabb nézeteket képviselnek, mint a párt szavazóinak derékhada. A The New York Times/CBS felmérése szerint a küldöttek 96 százaléka szerint helyes dolog volt Irakba küldeni az amerikai katonákat, míg a republikánus szavazótábornak csak a 78 százaléka, az összes szavazópolgároknak pedig csak 46 százaléka gondolkodik így.
A republikánusok a konzervatív The Washington Times szerint New Yorkban barátságtalan vizeken vitorláznak: a párt még soha nem tartott jelöltállító konvenciót New York-ban, amely az 1960-as évek óta a Demokrata Párt fellegvárának számít. A 2000. évi elnökválasztáson Al Gore elnökjelölt ötször annyi szavazatot kapott Manhattanben, mint Bush elnök.
Sok New York-i ablakában látni parkolást tiltó táblát, amelyen pirossal áthúzott W betű látszik. George W. Bush elnököt, nevéből a középső betűt kiragadva dupla vének nevezik, különösen azok, akik nem rokonszenveznek vele. A szervezők azzal számolnak, hogy a négynapos eseményt jelentős méretű tüntetés kísérik majd.
MTI - fideszfrakcio.hu