Iskolakezdésre megérkezett a segítség
Csornán írták alá az Arancsapat tagjai 2001-ben a labdát, majd csaknem három évvel később, egy internetes árverést követően a labda ára vissza is került Csornára. A 2004-es olimpia utolsó előtti napján, szombaton a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ átvette a 253 ezer forintot, amit sportszerekre költenek majd.
Dátum: 2004-08-29 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:41.843498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mozgásban az egészség
A csornai Katolikus Közoktatási Központ igazgatója, Fehér Lászlóné a fideszfrakcio.hunak elmondta:
- Ennek az iskolának a diákja volt Áder János, és az iskola katolikus fennállása óta jó szívvel támogatja. Ez év márciusában ünnepelte az iskola 10 éves fennállását, s az ünnepség díszvendége volt a képviselő úr. Tud az iskola életéről, nehézségeiről, és minden évben jótékonyan adakozik az alapítvány javára. Most a labda árverése a saját ötlete volt, az olimpia kapcsán, és legnagyobb örömünkre nem remélt összegen kelt el. Képviselő úr azt kérte, hogy a sportolási lehetőségeket bővítsük ebből az összegből. Nagyon jókor jött, hiszen új tanévet kezdtünk.
Szívügyünk a mindennapos testnevelés megvalósítása, a gyerekek egészséges életmódra való nevelése és a testmozgás támogatása. A gyerekek sikeresek is a sportban, még a lányoknál is népszerű a foci - még országos eredményekkel is büszkélkedhetünk.
Lesz helye a pénznek
Jutka néni és Zoli bácsi, a testneveléstanárok nagyon örültek az adománynak. Úgy látják, lesz helye - mondták. Tervezik, hogy felújítják belőle a labdafogó hálót, kapuhálókat vásárolnak, s vesznek belőle a mindennapi szükségletet fedező labdákra és egyéb sportszereket.
Határtalan vágyak
A felnőttek kérdésére a gyerekek hosszan sorolták, hogy ők pingpongasztalt szeretnének, amit napköziben is lehetne használni. De jó lenne még kézilabda, kosárlabda is, tollaslabda, floorball, tenisz, stb. Áder János - mint vitás kérdések demokratikus eldöntésének jó ismerője - azt javasolta, hogy minden kérést jegyezzenek fel, szavazzanak, s a tanárok majd ezek alapján tudják eldönteni, hogy valóban mire költhető az Aranycsapat tagjai által aláírt labda ára. Majd a rövid beszélgetést követően a gyerekek máris kézilabdázni és focizni indultak.
Helyére került
A negyedmilliós, sportszerekre szánt összeg pedig már az igazgatói szobában - tanúk előtt és kamerák kereszttűzében - cserélt gazdát. Az iskola igazgatója, Fehér Lászlóné elmondta, hogy mind az óvodások, mind az iskolások hasznát veszik majd az adományból vásárolt szereknek. Mint elmondta: az iskolához óvoda is tartozik, s szinte minden diák innen kerül az első osztályokba.
Új sikerek megalapozása
Az adomány átadása után az iskolát körbejárva meg kellett állapítani: a gyerekek az utóbbi tíz évben ránézésre is legalább 70-80 kupát nyertek mindenféle sportágban. Ezeket a tanári szobában és a gyerekek által is használt folyosók egyik falán lehet látni. A sikert tehát megalapozza a tanárok eddigi munkája és a gyerekek tehetsége, szorgalma és játékszeretete.
fideszfrakcio.hu