Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ablak a világra - XV. Országos Kulturális Fesztivál

Ablak a világra címmel július 2-5. között Székesfehérvárott rendezik meg az értelmileg korlátozott iskolások és felnőttek XV. Országos Kulturális Fesztiválját - jelentették be a programsorozat szervezői szerdán a városban tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-06-26 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:20.294179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület rendezvényén az ország 68, értelmi fogyatékosokat gondozó, oktató intézményéből 1376-an vesznek részt, közülük nyolc művészeti ágban 823-an lépnek színpadra - hangzott el.

A produkcióknak a Vörösmarty Színház ad otthont, de a város lakói is megismerkedhetnek a bemutatott színpadi játékok, táncok, versek és prózák, ének-és zeneszámok, bábjátékok egy részével, a fesztivál résztvevői ugyanis naponta kétórás műsort adnak a Városház téren felállított szabadtéri színpadon.

A rendezvény ideje alatt nemzetközi ipar- és képzőművészeti kiállítás is nyílik az értelmileg korlátozottakat gondozó és oktató magyar, valamint holland, ír és skót intézményekben élő alkotók munkáiból.

Kapcsolódó elemek