Három éves csúcson a forint a dollárhoz képest
A forint árfolyama jelentős nyereségre tett szert a dollárral szemben szerdán a bankközi pénzpiacon, így 1 dollárt már 246 forintos szinten lehetett vásárolni délelőtt. Ugyanakkor az euróval szemben gyengült a forint, így egy euró 244 forint körül volt kapható.
Dátum: 2002-06-26 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:20.591515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az árfolyammozgás az euró nemzetközi devizapiacokon elért nyereségeit és a dollár által a devizák széles körével szemben elszenvedett veszteségeit tükrözi.
Délelőtt fél tízkor az euró/forint 244,10/40 volt, azaz 11,54 százalékkal állt a 30 százalék széles jegybanki beavatkozási sáv közepe felett. Nyitáskor az árfolyam még 245,40 volt, míg a keddi záró ár 243,25/45-ön történt.
A dollár/forint 246,45/75-re, három éves forint csúcsra emelkedett a keddi 250,20/40-ről.