Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingatlankisajátítások az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán

Több mint 1200 ingatlant készül kisajátítani a román állam Bihar és Kolozs megyében az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán - jelentették hétfőn a román tájékoztatási eszközök.


Dátum: 2004-08-30 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:49.105479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bors-Brassó autópálya számára - amelyet az amerikai Bechtel cég épít ebben az országban - a román kormány határozata alapján 1207 különféle ingatlant készül kisajátítani. A kártérítések összege 542,5 milliárd lej (körülbelül 13 millió euró). Megfigyelők emlékeztetnek, hogy ez az összeg kevesebb, mint amennyit az érintett tulajdonosok vártak, abban reménykedve, hogy Erdély központjában az autópálya építésének terve miatt sokkal magasabbra szökik majd az ingatlanok értéke.

A kisajátítandó ingatlanok (telkek, épületek, házak és szántóföldek) összterülete 1,9 millió négyzetmétert tesz ki. Bihar megyében Érábrány, Tóti és Bályok községek szerepelnek a listán. A Kolozs megyei városok közül Aranyosgyéres és Torda, a községek közül pedig Csürülye, Tordatúr, Szind, Várfalva, Tordaszentlászló és Szentmihály érintett a kisajátításokban.

Valentin Cuibus, Kolozs megye prefektusa az utóbbi időben többször kijelentette, hogy immár minden ingatlannak tisztázódott a jogi helyzete, a kisajátítandó területek tulajdonosai mind rendelkeznek birtoklevéllel. A Tordaszentlászlóhoz tartozó Rákos nevű település közbirtokosságának tagjai azonban panaszolják, hogy a jövendő autósztráda olyan területeket (többnyire legelőket és kaszálókat) szel majd át, amelyeket a kommunista rendszer idején elkoboztak tőlük, és nem kaptak vissza a forradalom után sem.

A Bors-Brassó autópálya hosszát 415 kilóméterre tervezik, mindkét menetirányban 7,5 méteres lesz az egyenként két sávos út szélessége. A kijelölt útvonalon háromszáz híd, 73 felüljáró, és 19 közlekedési csomópont épül.

A remények szerint 2012-re elkészülő autópálya tervezett nyolc szakaszából az idén kettőnek az építéséhez kezdenek hozzá, mégpedig Aranyosgyéres és Gyalu, valamint Bors és Berettyószéplak között.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek