Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezrek tiltakoztak Németországban a megszorítások ellen

Tojással célozták meg hétfőn este Lipcsében Oskar Lafontaine-t, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) volt elnökét, aki az 1998-as választási győzelem után Gerhard Schröder kormányában is volt rövid ideig miniszter.


Dátum: 2004-08-31 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:50.002163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oskar Lafontaine azonban jelenleg a Schröder-féle, megszorításokat tartalmazó reformpolitika leghevesebb bírálói közé tartozik, s azért bukkant fel Lipcsében, hogy ismertesse alternatív elképzeléseit. A feléje dobott tojás célt tévesztett, mint ahogy Schrödert sem találták el tojással a múlt héten a brandenburgi Wittenbergében.

Lipcsében és más, főleg keletnémet városokban ötödik egymást követő hétfőn tüntettek tízezrek a gazdasági-szociális megszorító intézkedések ellen. A lipcsei tüntetések kormányellenes demonstrációk, amilyenek az 1989 őszén, még a keletnémet szocialista rendszer idején szintén hétfőnként tartott megmozdulások voltak.

Jelenleg a felháborodást leginkább az váltja ki, hogy a Schröder-féle reformcsomag egyik eleme értelmében jövőre a tartósan munka nélküliek által élvezett segélyek összegét a szociális segély szintjére süllyesztenék le, csak alapellátást biztosítanának. A még érvényes rendszerben a tartósan munka nélküli korábbi nettó jövedelmének 53-57 százalékát kapta korlátlan ideig.

A reformcsomagnak ezt a részét a munkaerőpiaci reformok szellemi mentoráról, Peter Hartzról, a Volkswagen konszern humánpolitikai menedzseréről nevezték el Hartz IV-nek. A Hartz-féle alcsomag három korábbi eleme - például az "egyszemélyes részvénytársaságok" ötlete, vagy a munkaerő-közvetítés rendszerének átalakítása szolgáltató intézménnyé - viszonylagos elfogadottságot élvez.

A hétfői tüntetésekkel kapcsolatban Gerhard Schröder kancellár az ARD televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a tüntetések kettős arculatúak: tükrözik az őszinte félelmet, de tükrözik az őszinte félelmek politikai kihasználását is. A kancellár elmarasztalta a szociáldemokratáktól balra álló reformszocialistákat, az egykori keletnémet állampárt utódszervezeteként is emlegetett Demokratikus Szocializmus Pártját (PDS), mondván, hogy a PDS megpróbálja "populista módon heccelni az embereket".

A PDS-nek jó esélye van arra, hogy a Brandenburg tartományban és Szászországban szeptember közepén tartandó választásokon megelőzze az SPD-t.

Egykori riválisának Oskar Lafontaine-nek lipcsei fellépéséről Schröder úgy vélekedett, hogy mindenkinek megadatik a lehetőség önmaga lejáratására.

A múlt heti, mintegy 140 német városban megtartott tüntetéseken 70 ezer főre becsülték a résztvevők számát, a mostani hétfőn az érdeklődés kisebbnek tűnt a korábbihoz képest, a szervezők között nincs egység.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek