Újabb állása van Demszkynek
A brüsszeli városháza szakértőként foglalkoztatja a jövőben Demszky Gábort. A Kamu Hírügynökség úgy értesült, hogy a városvezetés a helyi tömegközlekedés nagyarányú korszerűsítésére és az útvonalhálózat felújítására készül.
Dátum: 2004-08-31 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:54.764108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az összetett program zökkenőmentes megvalósításához olyan szakértőt kerestek, aki jártas hasonló volumenű projektek menedzselésében. A jelöltek közül végül a metróépítésben való tapasztalat döntött Demszky javára. Az álláshalmozó budapesti főpolgármester Hírügynökségünknek elmondta: ez a feladat alig ró rá plusz terheket, hiszen EP képviselőként gyakran fordul meg Brüsszelben.
(Figyelem! A Kamu Hírügynökség tájékoztatja előfizetőit és olvasóit, hogy az álhírek minden valóságalapot nélkülöznek.)