Két újabb katolikus általános iskola kezdi meg működését
Két általános iskolával bővül Magyarországon a katolikus oktatási intézményhálózat; az általános iskolák száma ezzel kilencvennyolcra emelkedik - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága kedden az MTI-t.
Dátum: 2004-08-31 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:58.643080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Idén Keszthely és Várpalota gazdagodik egy-egy új iskolával, amelyek a korábbiakhoz hasonlóan szülői kezdeményezésre születtek. A két új iskolán kívül valamennyi katolikus iskolában folytatódik a munka - közölte a püspöki konferencia titkársága, megjegyezve: "történik ez annak ellenére, hogy az utóbbi két évben az állami normatív támogatás nem tartott lépést az iskolák, így az egyházi iskolák folyamatosan emelkedő fenntartási költségeivel sem". Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a pedagógusok jelentősen megemelkedett bérének biztosítása, az energiaárak és más dologi költségek növekedése súlyos terhet jelentenek a fenntartóknak.
A rendszerváltozás előtt egyetlen általános iskolája sem volt az egyháznak, mindössze nyolc gimnáziuma. Mára a katolikus óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, szakiskolák és kollégiumok együttes száma meghaladja a háromszázat, amelyekben hatvanezer diák tanul 5200 pedagógus vezetésével. A teljes magyar közoktatáson belül a katolikus intézmények aránya öt százalék - tájékoztatott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága.
MTI - fideszfrakcio.hu