Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közpénzeket markolászik a Párt ökle

Jó lenne egy EU-sorozathoz minél nagyobb összeget, s persze minél hamarabb megszerezni - írta Németh Péter, a Népszava főszerkesztője 2002 októberében a lap tulajdonosának, mielőtt az találkozott volna Kiss Péter akkori munkaügyi miniszterrel.


Dátum: 2004-09-01 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:01.884027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiss Péter még munkaügyi miniszterként személyesen kezdeményezett megbeszélést a Népszava akkori tulajdonosával, az ESMA Spanyol-Magyar Reklám Kft.-t vezető Bleuer Istvánnal 2002 októberében - derült ki egy szocialista körökből a Magyar Nemzethez eljuttatott elektronikus levélből. Az e-mailt a Népszava főszerkesztője, Németh Péter írta Bleuernek, akit jó tanácsokkal készített föl Kiss Péterrel megbeszélt találkozójára. Ennek célja az volt, hogy a Nemzeti Felnőttképzési Intézet által kiírt pályázatokon "kikerülhetetlenné" váljon a baloldali kötődésű ESMA cégcsoport.

Mint Németh írja, "A Miniszter Úr Veled a munkahelyteremtés jövő évi programjáról akar elsősorban beszélni. Ő (mármint Kiss Péter - a szerk.) azt mondta, hogy ez 2003 elején indulna, s nagyjából százmilliós nagyságrendű megszerezhető összeg lenne. Ez nyilvánvalóan az ESMA és a Munkaügyi Minisztérium között - feltételezem: pályázat útján - létrejövő kapcsolat lenne. Kiss Pétertől fontos lenne megtudni azokat a szempontokat, amelyek alapján a pályázat elbírálásakor az ESMA kikerülhetetlenné válik."

Úgy látszik, a reklámcég a megbeszélések nyomán valóban megkerülhetetlen tényező lett, hiszen - mint arról a napokban a lap beszámolt - Az Európai Unió és a munka világa című, tavaly márciusi pályázaton az ESMA Spanyol-Magyar Reklám Kft. két cége, a QIB Marketing és Média Kft., valamint az ESMA Sajtó- és PR-ügynökség Kft. összesen 14 millió forintot kasszírozott. A Bleuer Istvánnak írt két évvel ezelőtti levelében Németh Péter beszámolt a Népszava és a munkaügyi tárca addigi együttműködéséről is.

"Kiss Péter biztatására már elküldtem neki egy személyre szóló levelet, amely tartalma szerint arról szól, hogy a lap szeretne részt vállalni a távmunka- és a felnőttoktatás-népszerűsítő programban. Előzetesen úgy tájékoztattak, hogy ebből a projektből cca. 2 millió forint még az idén kiszakítható lenne. (...) Ehhez persze fontos lenne tudni, milyen típusú pályázat útján vagy pályázaton kívül elnyerhető pénzekre lehet szert tenni."

A levelében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője egy EU-sorozat indítását is megemlíti, amelybe minden tárcát szeretnének bevonni. Mint fogalmaz, "bár az unión belüli magyar munkavállalást feltehetően a kezdeti időkben korlátozzák, bizonyára fontos jogharmonizációs és praktikus kérdések vannak, amelyek a nyilvánosság előtt propagandára, vagy magyarázatra szorulnak. Jó lenne ehhez az EU-s sorozathoz minél nagyobb összeget, s persze minél hamarabb megszerezni."

Németh Péter, aki a rendszerváltás előtt a Magyar Hírlap párttitkára, majd főszerkesztője volt, azt is írja Bleuernak, hogy "fontos lenne, ha Kiss Péter latba vetné a befolyását, hogy a Népszavát minél több helyen fizessék elő. Részint a minisztérium kapcsolatrendszerén keresztül - ahol persze ebből nem lehet botrány a nyilvánosság előtt -, másrészt a meglévő szakszervezeti és fiatal baloldali kapcsolatain keresztül. Ez utóbbi különösen fontos lenne, hogy be tudjunk vonni új generációkat is a lapolvasásba." Úgy tűnik, a lobbizás sikeres volt, hiszen idén júniusban - mint arról a Magyar Nemzet beszámolt - Kovács László MSZP-elnök a Népszava előfizetésére szólította föl a párt tagságát levélben, amelyhez egy előfizetési megrendelőlapot is csatoltak. Emlékezetes, a szocialisták EP-választási kampányrendezvényein is az újság megrendelőlapját osztogatták. A párt és a lap közötti szoros kapcsolat nem új keletű, hiszen a 2002-es parlamenti választások első fordulója előtt ingyenesen osztogatott Népszava-különszám leginkább egy szocialista propagandafüzetre hasonlított.

Németh Péter az elektronikus levélben végül fölteszi a kérdést: "lehetséges-e, hogy a Minisztérium jelentősebb pénzt adjon munkahelyteremtés címén arra az esetre, ha az ESMA megvásárolná a kormányzati elképzelések szerint eladandó lajosmizsei, állami tulajdonú közlönynyomda napilapnyomó gépeit?"

Mint azt korábban a lap megírta, 2002 novemberében Bleuer István ESMA-vezér - szintén levélben - kért segítséget az MSZP-től, miután az akkor a tulajdonában lévő Népszava fizetési felszólítást kapott banki adóssága miatt.

Emlékezetes az is, hogy szinte kivétel nélkül baloldali kötődésű cégek, cégcsoportok jutottak hozzá ahhoz a sok tíz millió forinthoz, amelyet a munkaügyi minisztériumhoz tartozó Nemzeti Felnőttképzési Intézet írt ki tavaly óta. Jelentős összeget kapott többek között a Klubrádió, a Mester Ákos nevével fémjelzett Telegráf Kft., a Népszabadság, a Mikroszkóp Színpad, az RTL Klub kisebbségi tulajdonosaként megismert IKO-Production Kft. A Nap-kelte-tulajdonos Gyárfás Tamás St Plusz Kft. nevű cége nem kevesebb mint 92 millió forintot kapott az utóbbi másfél esztendőben. Tizenötmillió forinthoz jutott a Hit Gyülekezetéhez köthető Magyar ATV és a közvetlen befolyása alá tartozó Új Spirit Kft.

Forrás: Magyar Nemzet, 2004. szeptember 1.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek