Ezidáig három halottja van az oszétiai túszdrámának
Majdnem 50 gyereknek sikerült kimenekülnie abból az észak-oszétiai iskolából, amelyet fegyveresek foglaltak el, éppen a tanévnyitó ünnepség idején.
Dátum: 2004-09-01 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:02.500954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hárman meghaltak, a tűzvonalban további áldozatok vagy sebesültek fekszenek. A korábbi jelentések szerint a támadók mintegy 400 túszt ejtettek a csecsen fővárosba vezető főútvonal mentén fekvő Beszlán város egyik iskolájában. A támadók 30-an, más jelentések szerint 17-en vannak, fekete ruhát, maszkot és robbanó övet viselnek.
A túszokat a tornaterembe terelték, az épületet aláaknázták és az ablakokba gyerekeket állítottak, hogy elejét vegyék az orosz kommandósok támadásának. A terroristák Észak-Oszétia és a szintén Oroszországhoz tartozó Ingusföld elnökével akarnak tárgyalni, hogy kieszközöljék fogva tartott társaik szabadon bocsátását.
Az első információk a túszok mobiltelefonjáról érkeztek, sőt meg nem erősített hírek szerint néhány diáknak sikerült kimenekülnie az iskolából.
A kedd esti moszkvai robbantás után egyébként egész Oroszországban újabb terrortámadástól tartanak. A szerdai tanévnyitón minden moszkvai iskola előtt jelentős rendőri készültség állt.
radio.hu - fideszfrakcio.hu