Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Útzár a pesti rakparton

Vajon mi az oka annak, hogy Demszky Gábor még mindig lezárva tartja az újpesti rakpartszakaszt? Meddig kívánja megkeseríteni Budapest utazóközönségének mindennapjait? Arra is várjuk a főpolgármester válaszát, hogy tervezi-e egyáltalán, és ha igen, mikor normalizálja a kialakult helyzetet?


Dátum: 2004-09-01 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:05.283088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Útzár a pesti rakparton

Budapest polgárai meglepődve tapasztalhatták, hogy a Budapest Plázs szervezői által lefoglalt újpesti rakpartszakasz még szeptember első napján is a forgalom elől elzárt terület. Mint ismeretes, a rendezvény augusztus 8-tól augusztus 29-ig tartott, a Főváros illetékes bizottsága a hozzá beérkezett területfoglalási engedélyt augusztus 5-től augusztus 31-ig adta ki térítésmentesen.

Budapest közlekedésének teljes megbénulását a rakpartok forgalomelvezető útjai akadályozhatják meg. A város észak - déli átjárhatóságát biztosító pesti alsó rakpart elzárása olyan városvezetői felelőtlenség mely ellen minden budapesti autós joggal tiltakozik. A forgalom korlátozásával járó rendezvények amúgy is megnehezítik az előrejutást, azonban a határidők be nem tartásában testet öltő hanyag nemtörődömség teljességgel elfogadhatatlan.

Az oktatási intézmények szeptember elsején tartják a tanévnyitó ünnepséget. Tehát közlekedési szempontból is kiemelkedő nap a mai, mivel a családok utazása hatalmas forgalmat generál.

Ilyen körülmények között fel kell tennünk a kérdést, vajon mi az oka annak, hogy Demszky Gábor még mindig lezárva tartja az útszakaszt? Meddig kívánja megkeseríteni Budapest utazóközönségének mindennapjait? Arra is várjuk a főpolgármester válaszát, hogy tervezi-e egyáltalán, és ha igen, mikor normalizálja a kialakult helyzetet?

Budapest, 2004. szeptember 1.

Wintermantel Zsolt

frakcióvezető-helyettes

***

Délután 14:13 órakor az alábbi közleménnyel jelent meg a Főkefe

A Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság tájékoztatja a lakosságot, hogy az Újpesti rakparton a Plázs rendezvény helyszínének utótakarítását a szerda reggel 8.30 órakor kapott megrendelést követően azonnal megkezdte. A támfal és a szalagkorlát közötti területet szerdán 14.00 órakor átadjuk a forgalomnak, a szalagkorlát és a Duna közötti területet este nyolc órakor.

Az elvégzett munka ellenértékét a rendező szerv részvénytársaságunknak kifizette.

Szegedi Péter

szóvivő

Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság

Kapcsolódó elemek