Megemlékezések a világháború kirobbanásának évfordulóján
Emlékművet avattak szerdán Lengyelországban azon a helyen, ahol a Schleswig-Holstein német hadihajó tüzet nyitott 1939. szeptember elsején egy lengyel lőszerraktárra, és ezzel kirobbantotta a második világháborút, amely 50 millió ember életébe került.
Dátum: 2004-09-01 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:05.978846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megemlékezések sorozata a szirénák vijjogásával kezdődött a Westerplatte félszigeten, Gdansk balti-tengeri kikötőjében. A szirénák pontosan úgy és akkor (hajnali 4 óra 45 perckor) szólaltak meg, mint 65 esztendővel ezelőtt, amikor a német hadihajó lövéseket adott le a lőszerraktárra, illetve annak 182 fős őrszemélyzetére. Marek Belka lengyel miniszterelnök leplezte le az obeliszket, amelyen egy fehér sas - Lengyelország címerállata - látható. Tisztelettel adózott a Westerplatte védelmében elesett lengyel katonák emlékének, a második világháború összes lengyel áldozatának, és külön is megemlékezett a koncentrációs táborok, a gettók és a gulágok áldozatairól. Aleksander Kwasniewski lengyel államfő kitüntetéseket és emlékérmeket adományozott Wielunban lengyel háborús veteránoknak. Wielun volt az első lengyel város, amelyet a náci légierő bombázott 1939. szeptember elsején. Az elnök üdvözölte beszédében a lengyel-német megbékélést, de hozzátette, hogy még mindig vannak problémák a kétoldalú viszonyban, például a háború után Lengyelországból kitelepített németek kártérítési követelései. A lengyel születésű II. János Pál pápa üdvözletét küldte a Vatikánból mindazoknak az élőknek, akik védelmezték a világháborúban a lengyel hazát, és imádkozott a haza védelmében elesettek lelki üdvéért.
MTI - fideszfrakcio.hu