Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balternatív: MP leváltása = a selejt bosszúja

Medgyessy Péter miniszterelnök bukását nem bizalmi válságnak tartják a balternatívok, szerintük a "selejt állt bosszút". Azzal, hogy Kiss Péter egyedüli jelölése helyett Gyurcsány Ferencet is versenybe engedték a miniszterelnök-jelölti tisztségért, "a pártvezetés pedig elérte, hogy az elégedetlenkedők immár nem elégedetlenek, s ez a mutyi diadala" - áll a Balternatív véleménynyilvánító írásában.


Dátum: 2004-09-01 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:07.566866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A mutyizós kamarilla-politika, a sokszor antidemokratikus működésmód vezetett ide. S most a koalíciós pártok - a krízis-helyzetet felszámolandó - lázas munkába kezdtek." Így értékeli a Magyar Szocialista Pártban kialakult helyzetet a Balternatív nevű csoportosulás. A szocialista ifjak honlapján megjelenő írások nem túl bizakodóak, s nem várnak sokat a pártelnök-váltástól. "A személyi kérdések ügye kezdett olyan irányt venni, mint amikor ugyanazokkal a lapokkal immár sokadszor újrakeverjük és leosztjuk a kártyát, azzal a különbséggel, hogy most kihagyjuk a pakliból a Fekete Pétert" - véli a Balternatív.

Balternatív vágyak

A kemény kritikai hangot megütű, a párt megújulását szorgalmazó, ám nevüket nem vállaló fiatalok néhány héttel ezelőtt azzal bolydították fel a párt életét, hogy megújítási programot hirdettek a neten és postai úton toboroztak híveket. A Gondolatok a Magyar Szocialista Párt pártújító kongresszusához című írásukban a balternatívok nagy reményeket fűznek az októberi eseményhez, mondván: "ez a kongresszus vagy egy új MSZP megteremtésének kezdetét jelenti, vagy változtatás hiányában a párt elhalványulásának egy újabb állomása lesz".

A Balternatív azért is vár nagy, átütő erejű változásokat, mert az MSZP-t egy "átláthatatlan, múltba visszanyúló alá-fölérendeltségi viszonyokba ágyazódott, működésképtelen és jövőkép nélküli érdekközösségnek tartja, amelyben egy szűk érdekcsoport évekkel ezelőtt megszerezte az irányítást, és azt azóta is bebetonozva magánál tartja". Kérdés azonban, hogy ki az, aki képes működésében megújítani, és modern szocialista párttá tenni a jelenlegi MSZP-t?

A "selejt állt bosszút"

Medgyessy Péter miniszterelnök bukását nem bizalmi válságnak tartják a balternatívok, szerintük a "selejt állt bosszút". Azzal, hogy Kiss Péter egyedüli jelölése helyett Gyurcsány Ferencet is versenybe engedték a miniszterelnök-jelölti tisztségért, "a pártvezetés pedig elérte, hogy az elégedetlenkedők immár nem elégedetlenek, s ez a mutyi diadala" - áll a Balternatív véleménynyilvánító írásában. A névtelenség homályába burkolózott szocialista ifjak hozzáteszik: "a selejt újratermelődik, ez a természete. Egyértelmű, a válság nem a kormányzatban keletkezett, hanem a koalíció pártjaiban. Nem beszélhetünk rendről abban a pártban, ahol a vezetés monopolizálja az információkat, akár jogellenesen központosítja a döntéseket, de még a véleményformálásra sem adja meg a lehetőséget. Ebben az antidemokratikus struktúrában már bevált, és már szinte legitimizált a mutyi-megállapodások útján történő pozícióleosztás. Ennek a rendező elvnek a sikertelensége vezetett a kormányváltáshoz, ez okozta a párt iránti bizalomvesztést."

A balternatívok úgy vélik: a párt jogszerű és demokratikus kereteit kell megteremteni, és helyre kell állítani a morális értékrendet. A fiatal szocialisták konkrétan egyik pártelnök-jelölt mellett sem teszik le a voksukat, azonban támogatásukról biztosítják azt a jelöltet, aki zászlajára tűzi, hogy a negatív tendenciákat megállítja, és felvállalja a demokratikus átalakulást.

HírTV - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek