Arnold Schwarzenegger Bush elnök újraválasztását ajánlja
George Bush amerikai elnök újraválasztása mellett érvelt Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó kedd este, a Republikánus Párt New York-i jelöltállító konvenciójának második napján.
Dátum: 2004-09-01 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:08.852305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ausztriai születésű, színészből lett politikus saját életéről szólva bámulatosnak, amerikai álomnak nevezte, hogy az egykori osztrák fiúból Kalifornia kormányzója lehetett és a Madison Square Gardenben az Egyesült Államok elnökét támogató beszédet mondhat. Hangsúlyozta, hogy Bush elnök keményen dolgozott, hogy az amerikai álmot mindenki számára megőrizzék, ezért kell újabb négy éves megbízatást kapnia. Szavai szerint az elnök állhatatosságának és erélyes vezetésének köszönhető, hogy az Egyesült Államok biztonságosabb hely lett. Büszke vagyok, hogy Abraham Lincoln, Teddy Roosevelt, Ronald Reagan és George Bush pártjához tartozom - mondta Schwarzenegger nagy sikert aratott beszédével. Schwarzenegger az egyik legliberálisabb a republikánus párt vezető személységei között, aki sok olyan szavazót állíthat Bush mellé, aki még ingadoznak abban, hogy melyik elnökjelöltre adja a voksát. Néhány államban, ahol a verseny szorosnak ígérkezik, pár ezer szavazat is biztosíthatja a győzelmet. A kaliforniai kormányzó most azt üzente nekik, hogy a belpolitikai nézeteltérések nem számítanak, hanem olyan embert kell megválasztani, aki fel tudja venni a harcot a terrorizmussal és ez az ember George Bush elnök.
A keddi napon felszólalt a párt két prominens fekete politikusa, Rod Paige oktatási miniszter és Michael Steele, Maryland állam kormányzó-helyettese. A konvenció küldötteinek a 89 százaléka fehér, 7 százaléka hispán (latin-amerikai), 6 százaléka pedig fekete. (A Demokrata Párt július végi bostoni konvencióján a fehér küldöttek aránya 68 százalék, a hispánoké 12, a feketéké pedig 18 százalék volt.) A New York-i rendőrség szerdára virradóra 260 tüntetőt vett őrizetbe, részben a forgalom akadályozás, részben pedig a konvenció küldöttjeinek a zaklatása miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu