Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkfelhívás Diósgyőrben

Általános sztrájkot kezdenek szeptember 9-én reggel 6 órakor a DAM Energy (DE) Kft. dolgozói, ha addig nem sikerül megállapodásra jutni a társaság többségi tulajdonosával a munkások több hónapja elmaradt járandóságának kifizetéséről - közölte Bodnár József, a Vasas-szakszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke az MTI-vel szerdán.


Dátum: 2004-09-01 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:09.747634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakszervezeti vezető elmondta: szerdán megalakult a sztrájkbizottság a DAM Energy (DE) Kft.-nél, miután nem vezettek eredményre azok a tárgyalások, amelyeket a dolgozói érdekképviselet az ügyvezetéssel folytatott. A DAM Energy (DE) Kft. a diósgyőri kohászat, valamint a cég telephelyén működő csaknem nyolcvan társaság energiaellátását végzi. Bodnár József elmondta: a kedden megtartott munkásgyűlést követően a dolgozók képviseletében a szakszervezet petíciót adott át a cég ügyvezetésének, amelyben egyebek mellett azt tudakolták, hogy mikor kapnak fizetést, mi a szándéka a tulajdonosnak a céggel, és hány dolgozóra tart igényt a jövőben.

Sámoly György, a kft. ügyvezetője a keddi munkásgyűlést követően arról tájékoztatta az MTI-t,, hogy a petíciót továbbítja a többségi tulajdonosi jogokat gyakorló Mátraholding Rt.-hez, amely 2003. márciusa óta a diósgyőri kohászati cég, a DAM Steel Rt. felszámoló szervezete. Arra számítottak, hogy szerdán választ kapnak a dolgozói felvetésekre. Ez nem történt meg - közölte Bodnár József, aki szerint a tulajdonos "arrogánsan viselkedik, nem áll szóba az érdekképviselettel, nem válaszol a petícióra". "Mi nem akarunk sztrájkolni, ám végső esetben ezt tesszük, ezért is alakult meg a sztrájkbizottság" - tette hozzá, megjegyezve, hogy az elégséges energiaszolgáltatást egy munkabeszüntetés esetén is biztosítják.

A DE működő vagyontárgyait augusztus közepén tartozás fejében árvereztette el az adóhatóság. A vásárló az az Europahíd Kft. volt, amely júliusban érvényes vételi ajánlatot tett a 2003. márciusa óta felszámolás alatt lévő diósgyőri kohászati cég, a DAM Steel Rt. működő vagyontárgyaira. Kovács János, a DAM Steel Rt. felszámoló biztosa arról tájékoztatta az MTI-t, hogy várhatóan hamarosan aláírják a szerződést az Európahíd Kft.-vel. Ebben az esetben pedig rendeződhet a DE és az itt foglalkoztatott mintegy 200 ember sorsa is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek