Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Viták a fejkendőről

A franciaországi muzulmán diáklányok fejkendőjének iskolai viselését tiltó törvény nem egyenlő az iszlám hit elleni háborúval - fejtette ki véleményét a Le Figaro című párizsi napilapnak Mohamed Béchari, a franciaországi muzulmánok egyik vezetője.


Dátum: 2004-09-02 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:13.749250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Béchari küldöttség tagjaként csütörtökön érkezett Bagdadba a majd két hete elrabolt két francia újságíró kiszabadításának az érdekében. Christian Chesnot és Georges Malbrunot fogva tartói kikötötték: ha a francia kormány nem vonja vissza a kendőtörvényt, kivégzik túszaikat. Béchari ezzel kapcsolatban leszögezte: ha a francia társadalom bármelyik tagját sérelem éri, az azt jelenti, hogy az összes franciát sérelem éri. A konzervatív párizsi lapnak kifejtette: "Az idei tanévkezdés nagyon nehéz pillanat. A túszejtők csak provokációra várnak. Nagyon körültekintően kell eljárnunk. E válság után minden muzulmán vezetőnek önkritikát kell gyakorolnia. Nem lehet rossz ügyért háborút vívni. A muzulmánok már megfizették szeptember 11-e árát, nem kellene egy másikkal tetézni ezt" - vélte Béchari.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek