Továbbra is nagy a bizonytalanság Kecskeméten és Békéscsabán
A kecskeméti Barnevál már harmadik hete nem telepít a termelőkhöz pulykát, amely kiesés öt hónap múlva lesz érezhető. A privatizáció miatt egyre nagyobb a zűrzavar Kecskeméten és Békéscsabán. A kormány július 22-én döntött a Bábolna Rt. tőkehelyzetének rendezéséről és privatizációjáról.
Dátum: 2004-09-02 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:16.374077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A határozat értelmében a Bábolna Rt. veszteséges gazdálkodásának megszüntetése érekében értékesítenie kell a kecskeméti és a békéscsabai baromfifeldolgozó üzemeket. Az értékesítés sikertelensége esetén meg kell kísérelni az üzemek bérbeadását. Ha ez sem jár sikerrel, a veszteségesen működő üzemek termelését haladéktalanul meg kell szüntetni, amely intézkedéssel több ezer ember megélhetése sodródna veszélybe.
Elemzők szerint a privatizáció sikere az adott feltételekkel nem garantált, ezért bizonytalanságot okozott az iparágban. A kecskeméti Barnevál harmadik hete nem telepít a termelőkhöz pulykát. A kiesés öt hónap múlva lesz érezhető, amikor a most kitelepített pulykák kerülnének vágásra. Havi 240 ezer pulykáról van szó. A munkájukat elveszítő termelők képviselői elmondták, hogy vegyes érzésekkel fogadták a hírt. Egyesek szerint jó lesz, ha nem termelnek többet a Bábolnának, hiszen az rt. eddigre is hatalmas tartozásokat halmozott fel velük szemben. A többséget azonban létbizonytalanságba sodorja a megrendelések megszűnése.
A privatizáció az országos politikát is foglalkoztatja. Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselő a Teljes a bizonytalanság, itt az ideje, hogy tiszta lapokkal játszanak! címmel augusztus 9-én Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Burány Sándor munkaügyi miniszterekhez intézett kérdést. Az 1200 munkavállaló kerülhet utcára Békéscsabán a kormány privatizációs elképzelési miatt! kezdetű írásbeli interpellációban Erdős Norbert országgyűlési képviselő a Bábolna Rt. magánosítási folyamatáról és a munkavállalók helyzetéről érdeklődött. A kérdéseket Németh Imre válaszolta meg biztosítékként kiemelve, hogy a privatizációs pályázati kiírás főbb feltételként előírta, hogy a gyáregységek működő üzemként kerüljenek értékesítésre és kiemelt szempont, hogy a jelenlegi munkavállalók teljes vagy részbeni továbbfoglalkoztatása megoldott maradjon. Elsődleges továbbá - áll a miniszteri válaszban -, hogy az élőalapanyag beszállítók további működése biztosítva legyen."
Erdős Norbert a miniszter válaszára reagálva kifejtette: egyértelműen látszik, hogy a munkavállalók, a beszállítók és a Barnevál sorsa továbbra is nyitott kérdés.
Információk szerint a tények a pályázati kiírás prioritásait valóban nem igazolják. A korábban kiszivárgott hírekkel ellentétben a csabai víziszárnyas gépsor mára biztos, hogy nem fog visszakerülni a privatizációs portfolióba. A munkavállalók továbbfoglalkoztatása is bizonytalan, Békéscsabán 185 fő leépítését már bejelentették a megyei munkaügyi központnál. Lapértesülések szerint sok békési munkavállalót kényszerszabadságra is küldtek.
petofinepe.hu - fideszfrakcio.hu