Feljelentette Medgyessy Pétert a Jobbik
A Jobbik Magyarországért Mozgalom feljelentette Medgyessy Péter lemondott miniszterelnököt a szabad demokratákkal kapcsolatban általa említett korrupciós ügyek feljelentésének elmulasztása miatt - közölte pénteken Körömi Attila független országgyűlési képviselő, a Jobbik pécsi elnöke, miután átadta a feljelentést a Legfőbb Ügyészségen.
Dátum: 2004-09-03 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:19.761643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Körömi Attila újságíróknak azt mondta: Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 19-én a Népszabadságban konkrét és egyértelmű interjút adott, amely szerint az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, majd augusztus 22-én a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában is hasonló tartalmú félreérthetetlen nyilatkozatot tett.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a büntető törvénykönyv 2001. évi módosítása óta "az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett vesztegetést követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő." Medgyessy Péter nyilatkozataiból az következik, hogy hivatalos személyként le nem leplezett konkrét korrupciós ügyekről volt tudomása - tette hozzá Körömi Attila.
"Meglepetten láttam, hogy a magyar közélet már-már elsiklani látszik az ügy fölött, pedig Medgyessy Péter, úgy gondolom, felelősen tette nyilatkozatát, azt utóbb nem vonta vissza, az SZDSZ pedig nem tett emiatt feljelentést - jegyezte meg.
A képviselő kitért arra is: a feljelentés célja nem az, hogy büntetőjogi szankcióval sújtsák a lemondott miniszterelnököt, hanem hogy világossá tegyék, mi rejlik Medgyessy Péter szavai mögött. Hozzátette, hogy a jelenlegi vékony kormánytöbbség mellett, a miniszterelnök által korruptnak nevezett párttal kormányt alakítani nem lehet.
MTI - fideszfrakcio.hu