Bár nincs válság, londoni elemzők szerint mégis van
A Merrill Lynch londoni befektetési irodája által pénteken kiadott, befektetőknek összeállított havi feltörekvő piaci helyzetelemzés szerint a magyar költségvetés teljesítménye "júniusban rettenetes volt ... és júliusban sem látszott kedvező fordulat" ehhez képest. A Merrill Lynch 2004-re 5,4 százalékos magyarországi hiánnyal számol, még nagyobbal, mint az MNB által jósolt 5,2-5,3 százalék.
Dátum: 2004-09-03 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:20.374575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Londoni befektetési házak új elemzései szerint a nyáron "csalódást keltő" volt a magyarországi költségvetési helyzet, és Draskovics Tibor pénzügyminiszter megtartása lenne a legfőbb biztosíték arra, hogy a költségvetési politika ne forduljon még populistább irányba a kormányváltás után.
A Merrill Lynch londoni befektetési irodája által pénteken kiadott, befektetőknek összeállított havi feltörekvő piaci helyzetelemzés szerint a magyar költségvetés teljesítménye "júniusban rettenetes volt ... és júliusban sem látszott kedvező fordulat" ehhez képest.
A 32 milliárd forintos júliusi hiányról a cég elemzői azt írták, hogy jóllehet az sokkal alacsonyabb volt a pénzügyminisztérium által előzetesen jósolt 89 milliárd forintnál, "ez nem sokat jelent ..., a pénzügyminisztérium következetesen hajlik a magasabb hiányjóslatokra, amelyek után elmondhatja, hogy a tényleges deficit alacsonyabb lett a vártnál".
Az első hét hónapban felhalmozott 1072 milliárd forintos hiány az egész évre jósolt deficit 90,5 százaléka volt, ami azt jelenti, hogy "csak valamilyen csoda révén" lehetne tartani a kormány által kitűzött 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt - áll a befektetési ház elemzésében.
A Merrill Lynch jelentése szerint a ház 2004-re 5,4 százalékos magyarországi hiánnyal számol, még nagyobbal, mint az MNB által jósolt 5,2-5,3 százalék.
Az elemzés megjegyzi, hogy a pénzügyminisztérium továbbra is tarthatónak mondja a hivatalos idei deficitcélt, és "van is néhány eszköze, például bizonyos év végi kifizetések áttolása 2005-re". A Merrill Lynch szerint a jövőre tervezett 4,1 százalékos deficit tartása is nehéz lesz, egyebek mellett éppen azért, mert várhatóan az idei is 5 százalék felett lesz, de legfőképp azért, mert a kormány nem hozta meg a politikai döntést "a fájdalmas adóemelésekről", vagy azokról a területekről, amelyeken csökkentené a kiadásokat, jóllehet általában ezek az előfeltételei bármely érdemi és fenntartható költségvetési szigorításnak.
A rövid távon várható pénzügypolitikai lépésekről a Merrill Lynch elemzői azt írták, hogy az idén még 1,50 százalékpontos jegybanki alapkamat-csökkentést várnak, jövőre pedig összesen 2,00 százalékpontost, aminek révén 2005 decemberére 7,50 százalék lenne az MNB alapkamata.
Ez azt is jelentené, hogy az euróövezeti kamatszint feletti forinthitel-felár a jelenlegi - a forintra felértékelődési nyomást gyakorló - 9,00 százalékpontról jövő év végére 4,50 százalékra szűkül.
A Dresdner Bank londoni befektetési részlege (DrKW) által pénteken kiadott napi európai feltörekvő piaci helyzetjelentés szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt tett bátorító kijelentéseket arról, hogy a kormánynak el kell indulnia a költségvetés kiegyensúlyozása felé, és arról, hogy szeptember végéig nem lesznek változások a kormányban. Ez azt is jelenti, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter pozíciója legalább addig biztosnak tűnik, de az már bizonytalan, hogy az új miniszterelnök középtávon is ragaszkodni fog-e Draskovicshoz.
A Dresdner londoni elemzőinek megfogalmazása szerint Draskovics esetleges menesztése "csökkentené a még populistább gazdaságpolitika jövőbeni elkerülésének esélyeit".
MTI - fideszfrakcio.hu