Lamperth rendőrsége nem nyomoztat autópályák ügyében
Az elkövetők színjátékot csináltak a közbeszerzési eljárásból. A csalás is színjáték, a büntetőjog operettje. Az APÜSZ úgy véli, hogy a jogtalan haszonszerzési célzat megállapításának nem akadálya, ha az elkövető nem a saját, hanem más hasznára cselekszik. A Nemzeti Nyomozó Iroda mégis elutasította az APÜSZ feljelentését.
Dátum: 2004-09-03 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:20.967139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) panasszal élt a Nemzeti Nyomozó Iroda határozata ellen, amely elutasította az APÜSZ feljelentését, és kérte, hogy rendeljék el a nyomozást különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt azon személyek ellen, akik jogtalan haszonszerzés végett, az autópálya-építéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás során megtévesztették a Nemzeti Autópálya Rt. képviselőit, és ezzel többmilliárdos kárt okoztak a Magyar Államnak. Az APÜSZ feljelentése a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának határozatán alapult, amely egyébként több mint hét milliárd forint bírságot szabott ki a kartellező vállalatokra.
A Nemzeti Nyomozó Iroda elutasító határozatának indokolásában többek között az is olvasható, hogy: "A feljelentésben szereplő cégek azon tevékenysége kapcsán, hogy kartell-megállapodást kötve felosztották egymás között az autópálya-építési munkákat, nem állapítható meg sem a jogtalan haszonszerzés, sem pedig a károkozás."
Az APÜSZ panaszában kitér arra, hogy a versenyjogi felelősség közigazgatási felelősség, és kizárólag a gazdasági szervezetet sújtja. Minden esetben meg kell azonban vizsgálni, hogy az adott elkövetési magatartás nem veti-e fel az egyéni felelősség kérdését, amely akár büntetőjogi is lehet. A jelen ügyben - a büntetőjogi felelősség szempontjából - jelentősége van annak, hogy a versenyjogi jogsértés közbeszerzési eljárás keretében történt. Az elkövetők színjátékot csináltak a közbeszerzési eljárásból. A csalás is színjáték, a büntetőjog operettje. Az APÜSZ úgy véli, hogy a jogtalan haszonszerzési célzat megállapításának nem akadálya, ha az elkövető nem a saját, hanem más hasznára cselekszik. Ebben töretlen a bírói gyakorlat. Jelen esetben az elkövetők az összebeszélés során a vállalataik hasznára törekedtek. Az sem lehet kétséges, hogy a haszonszerzésnek ez a formája jogtalan volt, hiszen a versenyjogi törvénybe ütközött. Az elkövetők a kartellezéssel tévedésbe ejtették a közbeszerzési pályázatot kiíró Nemzeti Autópálya Építő Rt. képviselőit, hiszen ők azt hitték, hogy valódi verseny folyik a pályázók között, amelynek során sikerül elérni a lehetséges legalacsonyabb árat. A tévedésbe ejtéssel az elkövetők kárt okoztak a Nemzeti Autópálya Építő Rt.-nek, és ezen keresztül a Magyar Államnak, mert a szabályosnak álcázott közbeszerzési eljárással nem a lehetséges legalacsonyabb, hanem a lehetséges legmagasabbat is meghaladó árat sikerült elérniük. Ennek következménye, hogy Európa legdrágább építésű autópályájáról beszélnek.
Az APÜSZ szerint abban is töretlen a bírói gyakorlat, hogy akkor sincs akadálya a csalás megállapításának, ha különválik a megtévesztett személye a sértett személyétől, tehát attól, akinél a kár keletkezik. Az adott ügyben a csalás legsúlyosabban minősülő esetéről van szó, amelyet a törvényhozó öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.
Budapest, 2004. szeptember 3.
Szerdahelyi Szabolcs
az APÜSZ elnöke