Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyt jelenthet az atomhulladék

A kormányválság következtében kialakult kaotikus politikai helyzetet kihasználva, a Paksi Atomerőmű vezetése, tájékoztatási kötelezettségét elmulasztva és a biztonsági szempontokat háttérbe szorítva újraindította a kettes blokk termelését, ami a mai naptól teljes kapacitással működik. A száz százalékra hevített reaktor közvetlen közelében azonban jelenleg is 3,6 tonna sérült nukleáris hasadóanyag fekszik.


Dátum: 2004-09-03 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:24.396046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavarának következményeként keletkezett atomhulladék jelenléte tehát továbbra is megoldatlan problémát jelent.

Felelőtlen és elfogadhatatlan a paksi vezetés, illetve az őket támogató szocialista politikusok magatartása, amely a gazdasági és politikai érdekeket a szakmai és biztonsági szempontok elé helyezi.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja felszólítja a kormányt, hogy tegyen meg mindent a paksi embereket továbbra is fenyegető nukleáris veszély minél hamarabbi elhárítása érdekében.

Budapest, 2004. szeptember 3.

Koltai Tamás

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek