Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kilencven dolgozótól megválik a pécsi dohánygyár

A British American Tobacco (BAT) 90 dolgozót elbocsát szeptember végén a pécsi dohánygyárából - közölte a BAT Hungary Kft. médiakapcsolatokért felelős vezetője az MTI-vel pénteken.


Dátum: 2004-09-03 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:24.701345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leépítés része annak a cégen belüli átalakításnak, amelynek célja a legnagyobb hazai dohánygyár versenyképességének megőrzése, jövőbeni üzleti céljainak megvalósítása - mondta el Bede Rita, miután a gyár igazgatója, Inna Lobanova a tervekről hivatalosan is tájékoztatta a munkavállalókat. A médiakapcsolatokért felelős vezető szavai szerint az elbocsátandók a termelési részleg gyártással, az ehhez kapcsolódó logisztikával, valamint karbantartással foglalkozó állományának tagjaiból kerülnek ki. A névsort szeptember végére állítják össze. Hozzátette, a vállalat vezetése az érvényben lévő kollektív szerződést betartva jár el, az érintett dolgozóknak a Munka törvénykönyvében foglaltakat meghaladó kompenzációt ajánl majd. Emellett konzultációt kezdeményezett a szakszervezeti bizottsággal, az üzemi tanáccsal, és egyebek mellett felveszi a kapcsolatot a megyei munkaügyi központtal, hogy sorsuk minél hamarabb rendeződhessen. Bede Rita elmondta: a BAT vezetése az elbocsátások okaként a legális cigarettapiac drasztikus szűkülését, az adóterhek és költségek tartós növekedését, a feketekereskedelem előretörését jelölte meg. Példaként hozták fel "a fogyasztók fizetőképességét figyelmen kívül hagyó jövedékiadó-politikát", amely az elmúlt másfél évben 63 százalékos cigarettaár-emeléssel járt, valamint az illegális kereskedelmet, amely becslések szerint a fogyasztás 23 százalékát fedi le. A médiakapcsolatokért felelős vezető rámutatott, mindez oda vezetett, hogy amíg tavaly a teljes hazai cigarettaforgalom 18 milliárd szál volt, az idén már csak 15 milliárd szállal számolhatnak. A BAT tavaly 8,7 milliárd szál forgalmat bonyolított le, az idén azonban lényegesen kevesebbet remélhet. Hozzáfűzte, a piac szűkülése ezen kívül az eredményekből is kimutatható: a 408 dolgozót foglalkoztató BAT Pécsi Dohánygyár Kft. 2002-ben 7,2 milliárd forint adózott eredményt ért el, 2003-ban pedig 6,5 milliárd forintot. Az összeg 2004-ben várhatóan tovább csökken.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek