Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a XIV. Esztergomi Fotográfiai Biennálé

Mintegy 150 művészi aktfotó látható a XIV. Esztergomi Fotográfiai Biennálén, amely pénteken nyílt meg a Duna Múzeum galériájában. Az ezúttal akt témában meghirdetett seregszemlére több mint félszáz művész jelentkezett, összesen mintegy 300 alkotással - mondta az MTI-nek a házigazdák nevében Balla András fotóművész.


Dátum: 2004-09-03 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:24.992582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint hozzátette, a kiállítóhely szűkössége miatt csak az alkotások valamivel több mint a felét tudják bemutatni az érdeklődőknek. A nyitó ünnepségen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fődíját Telek Balázs, Esztergom város díját Detvay Jenő, míg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elismerését Kéri Gáspár vehette át. A tárlat Esztergomban október 3-ig látogatható. A képeket ezt követően novemberben a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban, a jövő év elején a Budapest Galériában, majd márciusban az olaszországi Soavében tekinthetik meg az érdeklődők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek