Börtön fenyegeti az ÉS munkatársait
Letöltendő szabadságvesztés és az újságírástól való eltiltás kiszabását kéri magánvádlóként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem két oktatója az Élet és Irodalom (ÉS) főszerkesztője, Kovács Zoltán és Kunstár Csaba újságírók ellen - tájékoztatta az MTI-t Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője a Pesti Központi Kerületi Bíróságon személyes meghallgatásukat követően pénteken délután.
Dátum: 2004-09-03 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:25.274053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a vádiratban többek között Jobbágyi Gábor egyetemi tanár folytatólagosan elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt letöltendő szabadságvesztés kiszabását és az újságírástól való eltiltást kérte azért, mert az ÉS-ben több, álláspontjuk szerint a két tanár személyével kapcsolatos rágalmazó állítás jelent meg. Az ÉS június 18-i számában jelent meg Kunstár Csaba riportja "Diákmorzsoló" címmel, amelyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem polgárjogi tanszékének vizsgáztatási gyakorlatával foglalkozik. A két tanár többek között azokat az állításokat kifogásolja, hogy a megjelent cikk szerint egy vizsgáztató tanár elszundikált a vizsga alatt, majd álmából felriadva megbuktatta a hallgatót. Emellett azt az állítást is kifogásolják, hogy egy vizsgáztató game-boy-jal játszott a vizsgán és a vizsgajegyet a játékban elért teljesítményétől tette függővé. A feljelentők és a feljelentettek ma délután személyes meghallgatáson jelentek meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol a békéltetési kísérlet eredménytelen volt. A vádlók ügyvédje zárt tárgyalást kért. A feljelentők nem kívántak nyilatkozni az MTI-nek az ügyről.
MTI - fideszfrakcio.hu