A beszláni túszdrámában a halottak és a sebesültek száma meghaladta az ezret
Meghaladja az ezret a beszláni iskolában történt túszdráma halálos és sebesült áldozatainak száma. Oroszország főügyészének helyettese szombaton a helyszínen úgy fogalmazott: 322 holttestet emeltek ki az iskolai romjai alól, a halottak között 155 gyermek volt.
Dátum: 2004-09-04 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:30.761394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orosz illetékes szavaiból nem derül ki, hogy a 322 halott között vannak-e a túszdráma első két napján - szerdán és csütörtökön - meghalt emberek, a lövöldözésben elesettek, illetve a terroristák által kivégzett túszok. Ugyancsak tisztázatlan, hogy a biztonsági erők által megölt - az eddigi adatok szerint - 27 terroristát a helyszínen talált halottakhoz sorolták-e.
Az észak-oszétiai illetékesek szombati tájékoztatása szerint a túszdráma során több mint 700 ember sebesült meg. Szombaton 542 ember, közülük 330 gyermek volt még kórházban. Hat súlyosan sérült gyermeket korábban Moszkvába szállítottak.
Az illetékesek tájékoztatása szerint nagyon sokan a hátukon sérültek meg, mivel a terroristák célzott lövéseket adtak le az iskola épületéből menekülő túszokra.
Az eddigi bejelentések szerint csak azt lehet tudni, hogy a terroristák több mint ezer ember ejtettek túszul a beszláni iskolában.
MTI - fideszfrakcio.hu